Második alkalommal szervez képzést a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács a sepsibesenyői táborban. Árpilisban a média világába tekinthettek be az érdeklődők, most stratégiai tervezésről szól majd a hétvége.
2012. szeptember 24., 13:572012. szeptember 24., 13:57
2012. szeptember 24., 14:092012. szeptember 24., 14:09
A Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács(SZIT) idén áprilisban szervezett képzéssorozatot, amikor több háromszéki résztvevő is beletanult kicsit az újságírásba, szerkesztésbe, filmezésbe. Most a sorozat a második állomásához érkezett – tájékoztatott Baloga Attila, a szervezet ügyvezetője. „A sajtós képzés volt az első és elmondhatjuk, hogy sikeres volt, most szeptember 28. és 30. között stratégiai tervezésben nyújtunk tájékoztatást, szintén Besenyőn. A rendezvényre azon fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődést mutatnak egy szervezet éves stratégiájának a kidolgozására. A programért és azon tanulási lehetőségért a kolozsvári Prizma Egyesület felel, mely a képzések terén nagy tapasztalattal rendelkezik” – magyarázta Székely Róbert SZIT-elnök.
Jelentkezni a www.szit-ifi.ro oldalon lehet.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
szóljon hozzá!