Tovább folytatódnak az ellentétek Domokos Attila és nevelőapja között, most mindketten hazugsággal vádolják egymást. Az ügyben megszólalt Attila édesapja, Domokos Péter is.
2013. március 24., 17:182013. március 24., 17:18
2013. március 24., 17:282013. március 24., 17:28
Mint arról korábban beszámoltunk, Domokos Attila 23 éves sepsiszentgyörgyi fiatalember azzal vádolta nevelőapját, hogy az erőszakosan viselkedett vele, sőt a bántalmazás során jobb szeme is súlyosan megsérült. Az ügyben mindkét érintett fél kifejtette álláspontját. Göncz Jenő, a nevelőapa állítása szerint véletlenül lökte fel a fiút, akiről egyébként azt állítja az ő eltartásában él és anyagi támogatását élvezi.
Attila rendőrségi feljelentést tett, ám az ügy tovább folytatódik, a cikkre reagálva elsőként Göncz Jenő kereste meg szerkesztőségünket és ismételten hangsúlyozta, hogy ő jóindulattal viselkedik Attilával szemben, sőt banki hitelhez is folyamodott, hogy a fiú egyetemen tanulhasson. „Sajnálom, de hazudtak, ugyanis Attila nem végzős egyetemista. Két évet ott volt de nem tett le egy vizsgát sem. Az apjànak is hazudik, így ő nem tudja az igazságot. Attila film és média szakra volt beiratkozva, de tavaly júniustól Kolozsvárt sem látta. Az édesanyja által neki küldött pénzt nem dézsmáltam meg, sőt kölcsönt vettem fel, hogy tudjuk fizetni az egyetemet” – magyarázta Göncz Jenő.
Domokos Attila azonban erre is másként emlékszik, bár a kölcsön felvételét megerősítette, de szerinte nevelőapja rágalmakkal kívánja lejáratni a sajtóban és az ismerősök előtt is. „Jenő csakugyan felvett kölcsönt, amikor anyukám épp rosszul állt anyagilag, és voltak elmaradt vizsgáim is, amikor folyamatos nélkülözésben, éhezve voltam kénytelen tanulni, mert Jenő nem volt hajlandó többet adni, mint amiből az ember Szentgyörgyön képes eltartani magát. Végezni nem végeztem még az egyetemen, nincs diplomám, mert addig nem folytatom tanulmányaim, amíg anyagilag ki vagyok szolgáltatva. Erről édesanyám is tud, aki mellettem áll abban, hogy Svédországban dolgozzak, tanuljak. Jenő rágalomhadjáratot indított az eset közlése óta, mely során olyan múltbéli sérelmeket hoz fel, amelyek már rég irrelevánsak. Érvek híján csak a kicsinyesség maradt neki” – vélekedik Domokos Attila
A replika jogán az ügyben megszólalt Attila édesapja, Domokos Péter is, arra a kijelentésre reagálva miszerint ő szítja az ellentétet saját fia és annak nevelőapja között. „Fiam es Göncz Jenő közül az előbbinek hiszek. A jelek szerint a mostohaapa bizalmatlanságot iparkodik kelteni köztem s fiam között. Sikertelenül, mert megbízom fiam jóhiszeműségében és becsületességében” – írta sms-ben Domokos Péter. Az édesapa levélben is reagált az őt ért vádakra. „A Székelyhon.ro hírportál idei március 19-i, háromszéki kiadásában megjelent Nevelt fiát bántalmazta egy férfi című tudósításban megjelent és személyemet érintő, Göncz Jenőtől származó állítások kapcsán helyreigazításokkal kívánok szolgálni az anyag olvasóinak. A fiamat, Domokos Attilát bántalmazott Göncz nyilatkozta: szerintem Domokos Attilának üldözési mániája van, amit a saját apja is táplál benne. Ez az állítás párhuzamos a valósággal, és csak Göncz képzeletében lelhető föl. Hamarosan kénytelen lesz bizonytékokkal alátámasztani a rám vonatkozó kijelentését. Hanem visszakérdeznék: vajon mire is mire alapozza Göncz a fiamat károsan érintő és hozzáértő ideggyógyászati szakfölkészültséget nélkülöző állításait?” – írta Domokos Péter.
Göncz Jenő továbbra is elutasítja a vádakat, és hangsúlyozta, véletlenül döfött a fiatalember szemébe. Domokos Attila feljelentést tett a rendőrségen nevelőapja ellen.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!