Új igazgató, új tervek

Kedden iktatják be hivatalába Gáj Nándort, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola új igazgatóját. Terveit az iskola fejlesztésére építi.

Bús Ildikó

2013. június 20., 14:182013. június 20., 14:18

2013. június 20., 14:282013. június 20., 14:28

Miután lecsillapodott az igazgatói kinevezés körül kialakult cirkusz, Gáj Nándor átveszi új hivatalát és a rá váró feladatok elé néz. A Székelyhon.ro megkeresésére elmondta, örül, hogy megoldódtak a problémák és tulajdonképpen Szilágyi Herbert, a vizsga másik jelentkezője nem ellene tett fellebbezést és nem a jegyet támadta meg, hanem a prefektúrán jelentette fel a vizsga menetét. Az új igazgató tervei a fejlesztésre épülnek, mint mondta először feltérképezi a terepet, megismerkedik az iskolával és átveszi az intézményt. „A Kovászna megyei tanáccsal egyeztetve végzünk felmérést a jelenlegi helyzetről, hiszen a menedzseri szerződés által partnerségben vagyunk. Még nem ismerem teljesen az iskolát, így az első napokban szétnézek, ismerkedek és azután fogalmazom meg a konkrét elképzeléseket a jövőre” – mondta az új igazgató.

Kérdésünkre, hogy milyen lesz együtt dolgozni a jövőben a versenyvizsgán alulmaradt Szilágyi Zsolt Herberttel, Gáj kifejtette: nem neheztel, és bár a tanár szándékait nem ismeri, úgy látja, az iskola élére menedzser kellett, de olyan, aki a tanárokkal, szakemberekkel együtt tud dolgozni a fejlesztésen.

Azzal kapcsolatosan, hogy a tanintézmény tanárai is felháborodtak az igazgató személye miatt, Gáj Nándor azt mondta, nem testületileg fejtették ki rosszallásukat a tanárok, bár voltak néhányan, akiknek nem tetszett a dolog. Ennek ellenére reméli, hogy tudnak együtt dolgozni a jövőben Arra a kérdésünkre, hogy elbocsátások várhatók-e az iskolából, az új igazgató kifejtette: „Nem hiszem, hogy azért kellett menedzser az iskola élére, hogy kirúgjon bárkit is, hanem azért, hogy együtt dolgozzon azokkal, akik tenni akarnak a művészeti iskola fejlesztéséért.”

Mivel az elmúlt évek során a Művészeti Népiskola úgymond eltávolodott a sepsiszentgyörgyi közönségtől – bár voltak audiciók, de ezek többnyire a családtagoknak szóltak – az igazgató elmondta: új üzenetet kívánnak megfogalmazni, amely által odacsalogatják nemcsak a nézőket, de a támogatókat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés