
Fotó: Nagy D. István
A régiósítás kapcsán Székelyföldön szervezendő referendum ügyében a minimálisan szükséges támogató aláírások több mint kétszeresét sikerült eddig összegyűjteni Háromszék településeiről.
2013. október 10., 19:082013. október 10., 19:08
2013. október 10., 19:092013. október 10., 19:09
Tamás Sándor, a kezdeményező RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke portálunk érdeklődésére csütörtökön kifejtette, hogy több mint száz településen gyűjtötték a szignókat az elmúlt két hétben, és ezek száma mostanra meghaladta a húszezret. Kovászna megyében egyébként legkevesebb 9312 aláírásra van szükség, ahhoz, hogy a lakosság öt százalékának a támogatottságát élvezze a kezdeményezés – jelzett szám alatt nem lehetne indítványozni a népszavazást. A területi elnök hozzátette, október 14-ig még aláírhatják a támogatási íveket azok, akik eddig nem tették meg. A végső eredményt hétfőn összesítik. Tamás Sándor hozzátette: nem csak a magyarok lakta településeken gyűjtöttek aláírásokat, hanem azokban a helységekben is, ahol hivatalosan egy magyar ajkú lakos sincs. A több mint húszezer kézjegy a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt szervezeteinek hatékony közreműködésével valósult meg. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke arról tájékoztatott, hogy a megyeszékhelyen már a négyezret közelíti a szignók száma.
Az Erdélyi Magyar Néppárttal kapcsolatban – amelynek országos vezetősége még az esetleges referendum bejelentésekor elzárkózott a kezdeményezéstől – Tamás Sándor elmondta, hogy az alakulat háromszéki vezetői az aláírásgyűjtés első heti sikerét látva csatlakozni kívántak, de ezt már nem fogadhatták el – főképp azon körülmények között, hogy a Néppárt már egy hónappal az RMDSZ által indított gyűjtés előtt, civil kezdeményezéshez csatlakozva nekilátott a szignógyűjtésnek.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!