Szám szerint kevesebb közúti balesetet jegyeztek az első harmadévben Háromszéken, 2012 azonos időszakához képest, viszont súlyosabbak a következmények. Az okok között továbbra is első helyen áll a túlzott sebesség.
2013. április 17., 20:342013. április 17., 20:34
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság által összeállított statisztika alapján idén öttel kevesebb – összesen tíz – közúti baleset történt a megyében, mint tavaly a január-márciusi időszakban. Az áldozatok tekintetében viszont 2013 már tragikusabb, ugyanis egy halálesetet is jegyeztek, illetve nőtt a könnyebben sérültek száma is. Súlyos sérülésből tizenöt volt, ez eggyel kevesebb, mint 2012-ben. A szerencsétlenségek több mint fele továbbra is a túlzott sebesség miatt következik be, illetve a figyelmetlen gyalogosok is sok fejfájást okoznak a sofőröknek és rendőröknek egyaránt. Az ittas vezetés idén egyelőre nem vezetett balesethez, bár több gépkocsivezető is lebukott a megye útjain ilyen okból a rutinellenőrzések során. Az elsőbbségadás, a figyelmetlen vezetés, irányváltás egyelőre nem szedett áldozatokat Háromszéken, amint a kormánynál történő elalvás sem. Ezzel szemben 2012-ben az említettek is szerepeltek a statisztikákban.
Az év első három hónapjához képest áprilisban máris romlik a helyzet, ugyanis csak a hétvégén három súlyos esethez is riasztották az egyenruhásokat. Ezek közül az egyik két huszonéves baróti fiatal halálával végződött.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!