Továbbra is nehéz körülmények között dolgoznak a Háromszék Táncegyüttes munkatársai, annak ellenére, hogy részben átköltöztek az új stúdióba. Ugyanakkor férfi táncosokra is szükségük van.
2013. március 21., 11:402013. március 21., 11:40
2013. március 21., 11:592013. március 21., 11:59
Csütörtök reggel sajtótájékoztató keretében számolt be Deák Gyula Levente igazgató az elmúlt hónapok nehézségeiről, a táncegyüttest érintő intézkedésekről, költözésről, melyek megviselték a társulatot. Mint mondta, a Román Nemzeti Bank egykori épületéből is ki kellett költöztetniük az irodákat, bár ez a kilakoltatás kettős mércével működött: ugyanebben az épületben, de egy másik irodában megmaradt a mezőgazdasági fejlesztési ügynökség. „Sajnálatos, hogy erre a helyzetre senki nem tud választ adni, vagy csak kitérő választ kapunk. A költözés még folyamatban van, de nehéz helyzetben vagyunk, mivel amikor elhozzuk a dolgainkat, iratainkat a bank épületéből, mindig ellenőrzik, hogy mit vettünk el, majd a rendőrök lefényképezik a tárgyakat. Nem tudom, mi értelme van ennek” – mondta Deák Gyula.
A táncegyüttes igazgatója kiemelte, korántsem oldották meg gondjaikat az új stúdióterembe való átköltöztetéssel, mivel az épület nemcsak kívülről nincs levakolva, de a belső munkálatokat sem fejezték be. Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője megerősítette az állításokat, szerinte is nagyon nehéz úgy dolgozni, hogy négy társulat is osztozik két termen. Az egyik sarokban a könyvelő számol és dönt komoly összegekről, a másikban rendeznek, a negyedik sarokban próbálnak a táncosok, a szomszédos teremben pedig a próbától dübörög a fal.
Székelyföld egyik legismertebb és legnépszerűbb táncegyüttese, a Háromszék Táncegyüttes évtizedek óta székházgondokkal küzd, emellett pedig óriási gond van a fizetésekkel is. Deák Gyula a csütörtöki sajtótájékoztatón is hangsúlyozta az alacsony fizetéseket, a táncosok éhbérért dolgoznak, így többen el is hagyták a társulatot, más városban, más típusú munkát vállaltak, hogy eltarthassák családjaikat. Jelenleg is férfi táncosokat keresnek, mivel abból van leginkább hiány.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!