
Fotó: Bencze Melinda
Perelik a Gyöngyvirág, valamint a Kós Károly utca felújítására meghirdetett közbeszerzésre jelentkező vállalkozások egymást, így nem tudni mikor kaphat új aszfaltréteget a két sepsiszentgyörgyi útszakasz. A további munkálatokról Antal Árpád beszélt.
2015. július 06., 18:552015. július 06., 18:55
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt hetekben történt beruházásokkal kapcsolatban elmondta, koptatóréteget húztak a Váradi József utcában, továbbá olyan utcák kaptak először aszfaltréteget, amelyekben eddig taposott földút volt, azaz az Aschermann Vendrei Ferenc, a Hóvirág, valamint a Vadász utcák. Az említett három utca esetében különben már csak a koptatóréteg, valamint a járdák elkészítése maradt hátra.
A Gólya utcában már csak a közlekedési jelzések felfestése van hátra, a Kossuth Lajos, valamint a Kórház utcákban, illetve a belvárosban is jó ütemben haladnak a munkálatok – sorolta Antal Árpád, aki hozzátette, két problémás eset is van a beruházások szintjén: egyik a Kós Károly, a másik pedig a Gyöngyvirág utca felújítása. Előző esetében a közbeszerzést még az elmúlt év szeptemberében írták ki, eredmények is voltak október közepén, ám azóta is perben állnak a vállalkozások, így nem sikerült még szerződést kötni kivitelezővel. Hasonló a helyzet a Gyöngyvirág utcában is – a különbség csupán a két napos eltolódás a közbeszerzés kiírása között –, a cégek itt is perben állnak egymással. Antal Árpád elmondta, új aszfaltréteget akkor kaphatnának ezek az utcák év végéig, amennyiben legtöbb három héten belül véget érne a pereskedés és szerződést tudnának kötni a kivitelező vállalkozásokkal.
Az elkövetkezendőkben különben a Váradi József felső szakasza, a László Ferenc, az Ifjúság, a Testvériség, a Kökényes, a Sas, a Kertész és a Fecske utcák felújítása történhet meg, ezek most vannak a közbeszerzés különböző fázisaiban. A városvezető ugyanakkor kifejezte abbéli reményeit is: ezúttal nem fog olyan sokáig húzódni a szerződések aláírásának a pillanata.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!