
Fotó: Nagy D. István
Nem zajlik zökkenőmentesen Sepsiszentgyörgyön az Európai Uniós élelmiszer-segély kiosztása. A mintegy négyezer jogosult közül sokan a tolongásra panaszkodnak, míg mások szerint igazságtalanul zajlik az elosztás.
2013. szeptember 24., 19:422013. szeptember 24., 19:42
Tankó Vilmos, a városháza Közösségfejlesztési Igazgatóságának vezetője a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, a tolongásnak nem igazán tudják elejét venni, általánosságban a segélyek kiosztásának kezdetekor lerohanják az erre a célra fenntartott raktározási pontokat. Az igazgató továbbá elmondta, hogy érthetetlen ez a hozzáállás, hiszen minden jogosult megkapja az őt megillető adagot, azaz első körben 18 kilogramm lisztet, 9 kilogramm kukoricalisztet, 3 kilogramm cukrot, 6 liter étolajat, két doboz zöldségkonzervet és egy doboz paradicsomsűrítményt. Kedden megérkezett ugyanakkor a száraztészta szállítmány is, illetve hamarosan a méz és a húskonzerv is érkezik. A rászorulók közül egyébként 1500 nyilvántartott munkanélküli, 750 személy pedig szociális segélyből él. Rajtuk kívül a fogyatékkal élők és kisnyugdíjasok is részesülnek a juttatásból. Megyeszinten a kiosztásra kerülő segélyek összértéke meghaladja a 2,85 millió lejt.
Tankó a háborgások, elégedetlenségek kapcsán elmondta, az általa vezetett intézmény ajtaján szinte naponta lép be olyan egyén, aki az elosztás szabályait vitatja. Az igazgató rámutatott: ha a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól függne, hogy milyen szempontok alapján kerül vagy sem valaki a kedvezményezettek listájára, vélhetőleg igazságosabban meg lehetne oldani, viszont nekik csak egy lehetőségük van: alkalmazni a vonatkozó törvényt. Eszerint a havi négyszáz lejnél kevesebb járandóságú nyugdíjasok, a fogyatékkal élők, szociális segélyre jogosultak valamint munkanélküliek részesülnek a segélyből. Tankó a nyugdíjasok esetét ragadta ki elsőre, hiszen bár nincs nagy különbség a 399 lejt és a 409 lejt summázó járadék között, mégis az utóbbi már nem jogosult az alapélelmiszer-csomagra. A fogyatékkal élők esetében sem igazságos a rendszer, amint a munkanélküliek esetében is vannak esetek, amelyeket másként kellene kezelni, de a törvény nem ad rá lehetőséget, mivel pontos jövedelmi határokat szab.
Végül érdeklődésünkre az igazgató azt is elismerte, hogy továbbra sem sikerült elejét venni annak, hogy – főképp a roma nemzetiségűek – az átvett élelmiszereket pénzé tegyék, sok esetben akár már az elosztópont kapujában, vagy annak közelében.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!