A sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában jövő héten szervezik a húsvéti foglalkozást. Szombaton nyuszi- és báránysimogatásra várják a kicsiket.
2013. március 22., 11:202013. március 22., 11:20
2013. március 25., 10:122013. március 25., 10:12
A húsvéti foglalkozás megnyitójára március 26-án délelőtt tíz órai kezdettel kerül sor Szabó Lajos kanonok és Dezső András református lelkész gondolatébresztő előadásával, amelyet a marosvásárhelyi kántorképző főiskola énekkarának fellépése követ. Délelőtt a csoportokat, osztályokat fogadják, délután öt órától pedig bárki betérhet, aki hagyományos technikával szeretné megírni a húsvéti tojásokat. A kellékeket, a festéket, a kesicét, a viaszt a szervezők biztosítják. Nagypénteken az Írisz Házba látogatnak el, ahol a Down-kóros gyermekeknek, fiataloknak segítenek a tojások megírásában – tudtuk meg Kerekes Jenőtől, a Tanulók Házának igazgatójától.
Szombaton délelőtt tíz órától a tojásírás mellett nyuszi- és báránysimogatásra is várják a gyerekeket. Az elmúlt évben több mint hatszázan vettek részt a húsvéti foglalkozáson.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.
szóljon hozzá!