A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Játszóházban 17 éve tanítják a hagyományos tojásírást kicsiknek és nagyoknak. Délelőtt az iskolásokat fogadják, délután a felnőtteket várják.
2013. március 26., 15:142013. március 26., 15:14
Ottjártunkkor a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola harmadik osztályos diákjai, fiúk és lányok forgatták nagy szakértelemmel a kesicét, és rajzolták a különböző mintákat, a következő csoportot már Kökösből várták.
„Nagy öröm számunkára, hogy mi voltunk azok, akik Sepsiszentgyörgyön újra meghonosítottuk a tojásírás hagyományát. Sokan itt tanulták meg a módszert, most már nincs olyan iskola, egyházi szervezet, ahol húsvét előtt ne szerveznének ilyen foglalkozást. Otthon is könnyen meg lehet írni a tojást, nem kell más hozzá csak kesice, viasz, kályha, festék és akarat” – magyarázza Tóth Tinka, a Guzsalyas Játszóház igazgatója.
Húsvéti foglalkozásaikat telt házzal tartják, közel kétezer személynek nyújtanak segítséget és teremtenek lehetőséget arra, hogy írott tojással várják a locsolókat. Óvodásokat viszont nem fogadnak, mert megégethetik magukat a forró viasszal.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!