Több utca és épület újul meg Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

A már nagyon megromlott állapotú úttesteket az elmúlt hónapokban hideg aszfalttal javították Sepsiszentgyörgy több pontján. Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere a városban zajló további munkálatokról tájékoztatott.

Bencze Melinda

2015. március 19., 21:392015. március 19., 21:39

2015. március 20., 12:552015. március 20., 12:55

Hamarosan azokban az utcákban is nekikezdenek az aszfaltozásnak, ahol az elmúlt év végén a hideg időjárás miatt nem kockáztathatták a munkálatok minőségét. Ennek megfelelően tehát március második felében – amint az időjárás megfelelő lesz – új aszfaltréteget kap például Gólya, a Váradi József, továbbá az Aschermann Ferenc utca is, utóbbi esetében különben már a járdák szegélykövezése folyik. A Művész Mozi felújítási munkálatai is jól haladnak – fejtette ki a polgármester, aki azt is elmondta, hogy sikerült az egyetlen olyan kazánház rehabilitálása, amelyet egy civil szervezet önerőből valósított meg. A Lenin lakónegyedben található kazánház közelben lévő szemetesek kicserélése már megtörtént, a zöldövezetek kialakítása következik – mondta az elöljáró.

A háromezer férőhelyes sportaréna is épül, alapjainak kiásását már tavaly megkezdték, a Hivatalos Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján pedig 2016. végéig be kell fejezni az építkezést, illetve át is kell adniuk – magyarázta Antal Árpád. Hozzátette, a közeljövőben a sportélet szakembereivel való közös konzultációt is szerveznének annak érdekében, hogy a szükséges kisebb, belső teret érintő módosításokat még most elvégezhessék. Emellett a Vasile Goldiş utcában található kis stadion is használhatóvá válhat 2015-ben.

A Bodok Szálló felújításával kapcsolatban Antal Árpád elárulta: az elkövetkező hetekben meghirdetik az Európai Uniós, 2014-2020-as ciklusra kiírt pályázatokat, ezt mindenképpen megvárják a döntéssel. Amennyiben a romos épület rehabilitálására nem tudnak uniós forrásokból pályázni, akkor a már elképzelt forgatókönyvek alapján fogják megoldani azt. Arra a kérdésre, hogy voltak-e az épület használatbavétele kapcsán érdeklődő befektetők, Antal elmondta: voltak, ám nem feltétlenül érdeke az önkormányzatnak a Bodok Szálló épületének tulajdonjogáról való lemondás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés