Több mint elégedetten távozott az Edda Sepsiszentgyörgyről

•  Fotó: Sánta István

Fotó: Sánta István

Nem csak a közönség került eufórikus állapotba a Szent György-napok vasárnapi zárókoncertjén, hanem ők maguk is, vallják a magyarországi Edda Művek tagjai. Koncertjükről és élményeikről hétfőn számoltak be.

Nagy D. István

2013. április 30., 12:162013. április 30., 12:16

2013. április 30., 12:252013. április 30., 12:25

A zenekar tagjai, élükön Pataky Attila frontemberrel, kivétel nélkül nagyon erős érzelmeket megmozgató eseményként értékelték a vasárnap esti koncertet, amely mintegy harmincezer embert mozgatott meg.

A hétfői kiértékelésen Grubisics Levente, a városünnep fesztiváligazgatója örömmel nyugtázta, hogy sikerült elérniük azt a célt, amivel a 22. Szent György-napokat meghirdették, azaz, hogy ez jobb legyen, mint a tavalyi.

Antal Árpád polgármester elsősorban a sepsiszentgyörgyieknek üzent, kijelentve, büszke a város lakosaira, hiszen megmutatták, hogy civilizált emberek, és igenis ez egy más világ, amint az a vendégek visszajelzéseiből is kitűnt. Az elöljáró kiemelte, hogy mint eddig is, a Szent György-napok kapcsán mindig is a minőség volt az első helyen, és nem a mennyiség a meghatározó, hiszen az embereket nem lehet becsapni, ugyanis érzik, hogy a színpadra lépő mennyire őszinte, mennyire szereti azt, amit tesz. Az Edda esetében pedig kétségtelen volt, hogy tagjai valóban szeretik „a munkájukat”. Antal külön megköszönte a városközpontban lakóknak, hogy szolidárisan viszonyultak az egész rendezvénysorozathoz, amit mutat az is, hogy egyetlen feljelentés sem érkezett csendháborítás vagy hasonló ok miatt. „Nekem az a legfontosabb, hogy akik idejönnek, jól érezzék magukat, és vigyenek magukkal egy szeletet ebből a barátságból és székely humorból” – vélekedett Antal. Az Edda Művek tagjaitól pedig azt kérte, hogy ha lehet, hirdessék, jó Sepsiszentgyörgyön lenni.

Pataky Attila a transzcendencia oldaláról közelítette meg a Szent György-napi fellépésüket, amelyet különleges alkalomként élt meg, hiszen elmondása szerint a vasárnap este bizonyította mind számára, mind az együttes tagjai számára, hogy „érdemes volt a magyar létet választani”, és a tény, hogy a dalok magyar nyelven szólalhatnak meg, olyan értéket közvetítenek, amely nélkül mindenki szegényebb lenne. A zenész-énekes hozzátette: a zene az a legmagasabb rezgésforma, amely révén gondolatokat, érzéseket lehet közvetíteni. Pataky szólt még az Erdély felé című daláról is, amelyet vasárnap szintén előadtak. Mint kiderült, a szerzemény a tavalyi csíksomlyói búcsún szerzett élményei nyomán született, és első alkalommal most játszották nyilvánosan. Az énekes szerint ő maga Erdély-szerelmes. Gömöry Zsolt, a zenekar ütőse röviden eufórikusnak nevezte a fellépésüket, megkockáztatva a kijelentést, mely szerint „jobban itthon érezték magukat, mint otthon”.

A koncertkiértékelő zárásaként a zenekar tagjai a Kör című musicaljüket is népszerűsítették, amelyet Gömöry Zsolt és Pataky Attila hívott életre, illetve Pintér Tibor és a Sziget Színház visz színpadra. A bemutatóra május 17-én kerül sor Budapesten.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés