
Hetven háromszéki diák dolgozik hivatalosan a vakáció ideje alatt, legtöbbjüket a nadrággyárak és egy kábelgyár alkalmazta. A kisebb vállalkozások főleg ismerős, rokon fiataloknak adnak munkát.Tavaly mintegy hatvan háromszéki fiatal dolgozott a szünidő alatt.
2013. augusztus 08., 11:412013. augusztus 08., 11:41
A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség a nyári vakáció elején 42 cégnek küldött tájékoztató levelet a diákmunkával kapcsolatosan, de kevesen jeleztek vissza. Kelemen Tibor, az intézmény igazgatója felhívja a munkaadók figyelmét, hogy még lehet diákokat alkalmazni és igényelni az állami támogatást, mert idén nincs megszabott pénzkeret. A munkaadók az országos bruttó minimálbér felével egyenlő állami szubvenciót kapnak minden diák után – közölte Kelemen. Hozzátette: a támogatás nem egyenlő a fizetéssel, az érvényben lévő előírások szerint a munkaadók a havi minimálbérnél kisebb összegért nem dolgoztathatják a diákokat. Kelemen szerint a fiataloknak nemcsak kereseti lehetőséget jelent a diákmunka, hanem szakmai tapasztalatszerzést is. Az előírások szerint a kiskorúak szülői beleegyezéssel dolgozhatnak hatvan napot, legtöbb napi hat órát, a felnőtt korúak pedig nyolc órát.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!