
Fotó: Bús Ildikó
Tiltakozó megmozdulást terveznek a tanévkezdésre a háromszéki diákok a ki nem fizetett ingázási pénzek miatt.
2013. szeptember 05., 12:162013. szeptember 05., 12:16
Mihály István, a háromszéki EMI elnöke a Székelyhon.ronak elmondta, a tanévnyitó ünnepségen szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány nem teljesítette ígéretét, és nem fizette ki maradéktalanul az ingázópénzt a diákoknak. Konkrét elképzelés még nincsen, a napokban dolgozzák ki a pontos akciótervet. „Beigazolódott a júniusban sztrájkoló diákok félelme, hogy a tanév végével, a vakáció kezdetével a kormány elfelejti törleszteni az elmaradását” – mondta a háromszéki EMI elnöke.
Közel kétmillió lejjel tartozik az oktatási minisztérium az ingázó háromszéki diákoknak. Eddig csak az elmúlt év októberi és részben a novemberi pénzeket fizette ki a szaktárca a 2500 diáknak. Ennek összértéke 640 ezer lej.
Keresztély Irma főtanfelügyelő abban bízik, hogy a minisztérium törleszti az elmaradását. Emlékeztetett, hogy elkészült egy törvénytervezet is, amely világosan meghatározná az ingázási költségeket, és kilométerekre lebontva szabályozná az árakat. A főtanfelügyelő szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a pénzt előre, ösztöndíj formájában kapná meg a diák, aki majd eldöntené, hogyan fog eljutni az iskolába.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!