
Új helyszínen rendezik meg hétvégén az ötödik Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát Sepsiszentgyörgyön.
2013. október 09., 13:382013. október 09., 13:38
A Tega Rt., Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, valamint Kovászna Megye Önkormányzata, hétvégén ötödik alkalommal szervezi meg a helyi termelők és kézművesek vásárát. A vásárt a kétnapos gasztronómiai rendezvény, a kolbászparádé, valamint a töltöttkáposzta-fesztivál keretében szervezik meg – tájékoztatott Székely Kincső, a Tega Rt. munkatársa.
A termékvásár ötlete idén, a Szent György-napokon született meg, mivel a város és a megye elöljárói fontosnak tartják, hogy a helyi kistermelők érvényesüljenek, legyen munkalehetőség és eladási lehetőség is számukra. A kiállítás és vásár célja, hogy Csíkszereda, Kézdivásárhely és Udvarhely mellett a háromszékiek is megismerjék és hozzájuthassanak a helyi, székely, valamint népművészeti termékek kínálataihoz. A vásárlók átlagosan közel negyven termelő portékáiból választhattak az elmúlt időszakban, akik bő felhozatalt kínáltak a különböző hagyományos termékekből. A húskészítmények és tejtermékek mellett lehetett mézet, házikenyeret, péksüteményeket, tojást, lekvárt, szörpöket is vásárolni. Az élelmiszereken kívül jelen voltak portékáikkal a kézművesek is, akik különböző bőrből, fából, cserépből, gyöngyből készült terméket kínáltak. A szervezők a továbbiakban is rendszerességet kívánnak vinni a vásár szervezésébe, így minden hónap első szombatján rendezik meg, a Mikes Kelemen Líceummal szembeni téren. A hétvégi vásár kivételt képez, mivel a gasztronómiai versenyekkel kötik egybe.
Székely Kincső a szervezéssel kapcsolatban elmondta: pénteken zárul a jelentkezés, valószínűleg több termelő lesz jelen, mint az eddigi vásárokon. Ugyanakkor nagyobb látogatottságra is számítanak, mivel a központba költözik a vásár. Az előző rendezvények sikeresek voltak, van igény a helyi termékekre, leginkább a házi lekvárt, mézet és sajtot keresték a vásárlók, de olyan érdekességeket is kértek, mint a füstölt fürjtojás vagy a paprikás parenyica.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!