
Fotó: Tuchiluș Alex
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
2025. július 31., 15:062025. július 31., 15:06
A városvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette, az elmúlt időszakban a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz tartozó 41 intézménytől kért javaslatot arra, hogyan lehetne csökkenteni a költségeket. Ennek nyomán több intézkedést vezetnek be, többek között
„Az a cél, hogy a lakosság ugyanannyit fizessen, mint az áfaemelés előtt” – hangsúlyozta a polgármester. A cég pozitívan viszonyult a kéréshez.
A városházán részletesen összehasonlították az önkormányzati cégeket, közösségfejlesztési egyesületeket, és az összehasonlítás eredménye alapján hoztak döntést.
„Elkészítettük a statisztikákat, és minden olyan vezetőtől, aki átlag feletti bért kap, azt kértem, hogy augusztus elsejétől csökkenjen a fizetése. Hangsúlyozom:
– szögezte le Antal Árpád. Úgy véli, ilyen helyzetekben a vezetőknek kell szolidárisnak lenniük, illetve bizonyos esetekben egy-két beruházás is elhalasztható. Ezenkívül bizonyos pozíciók esetében, amelyeknél indokoltnak tartják, a nyolcórás munkaidőt négyórásra csökkentik.
A költségcsökkentő intézkedések a közpolitikai célokat szolgáló programokat nem veszélyeztetik. Ilyen például a helyi roncsautóprogram is, ami – bár pénzügyi erőfeszítést igényel az önkormányzattól –, azért jött létre, hogy enyhítse a város zsúfoltságát, ráadásul szeptembertől környezetbarát közlekedést is ösztönzik a program révén.
A polgármester rámutatott, nem minden esetben kifizetődő a takarékosság. Például nagyon nagy költséggel jár a takarítás, havi szinten milliós számlákat kell kifizetni, de cserébe tiszta várost kapnak a lakók. „Ott lehet sokat spórolni, ahol sokat költ az ember, de kérdés az, hogy ezt bevállaljuk-e. Én, amennyire lehet, nem szeretném bevállalni” – jelentette ki.
Az országos helyzetre kitérve Antal Árpád elmondta: Románia nemrég a szakadék szélén állt, és könnyedén megtörténhetett volna, hogy fizetésképtelenné válik. Az első deficitcsökkentő csomag elfogadása után némileg javult a helyzet, de jelenleg is költségvetési válságban van az ország.
„Ami nagyon fontos, hogy ennek a válságnak az árát ne a dolgozó emberek, ne az önkormányzatok és ne a kis- és középvállalkozások fizessék csak meg. A nagyobb részét ennek a válságnak fizessék meg a multinacionális cégek, a bankok, fizessék meg a központi állami intézmények, Bukarest.
– vélekedett a sepsiszentgyörgyi városvezető.
Hozzátette: a cél az, hogy a kormány intézkedéscsomagjai után egy igazságosabban működő társadalom alakuljon ki, és újra növekedési pályára lépjen az ország. „Ez a tét, ezért fontos nekünk megpróbálni a megfelelő irányba terelni a döntéseket” – fűzte hozzá.
Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
1 hozzászólás