Szín-Ész Kuckó a gyerekekért és szülőkért

Szín-Ész Kuckó néven indul délutáni foglalkozást biztosító műhely Kézdivásárhelyen az iskolakezdéssel egy időben. Az ötletgazdák hiánypótlónak szánják a kezdeményezést, amely a tanuláson túl más tevékenységekkel is várja a gyermekeket.

Bús Ildikó

2013. augusztus 27., 14:492013. augusztus 27., 14:49

2013. augusztus 27., 15:252013. augusztus 27., 15:25

Rákosy Katalin és Szabó István pedagógusként dolgoztak éveken át, emellett pedig a Mózsiás Zenés és Színjátszó Egyesületet is működtetik, melynek keretében heti rendszerességgel vezetnek színjátszó műhelyt a gyerekeknek. Elmondásuk szerint, mivel zenetagozatos iskolában tanul a résztvevő gyerekek nagy része, különböző hangszereken játszanak, így a darabjaikat élőzenével tudják színesebbé tenni. A színjátszó kör különböző fesztiválokon vesz részt minden évben, és nyaranta szerveznek angol- és színjátszó táborokat. Tulajdonképpen ebből a körből nőtte ki magát az ötlet, hogy délutáni foglalkozást létesítsenek a 0-4 osztályos gyerekeknek, segítve ezáltal a szülőket, akik késő délutánig dolgoznak.

Rákosy Katalin kifejtette: a szülők hiányát pótolnák a munkájukkal. A legfontosabb a házi feladatok megoldása rögtön az iskola után, amikor még benne van a gyermekben a tananyag és könnyebben megy a tanulás. A tanulás mellett más szempontból is odafigyelnek a kicsikre, a foglalkozás elején egy órán át beszélgetnek a személyes dolgaikról, problémáikról, az iskolában felmerülő gondokról.

Az elképzelés szerint a délutáni foglalkozásoknak lesz rutinszerű része, de szabadabb része is, amikor a játékra és a különböző színes programokra fordítják a figyelmet. A két pedagógus autóval gyűjti össze a gyermekeket iskola után, mivel ez biztonságosabb megoldás, mint ha maguktól keresik fel a kuckót, ezt követően pedig közös ebédre kerül sor, majd elkezdődik a beszélgetés. A kötetlen beszélgetés alatt meghallgatják a gyerekeket, és a mese világába terelik a kicsiket, így dolgozva fel a különböző eseményeket. A napi házi feladatok áttekintése után segítséget nyújtanak a megoldásban, de olyan módszerekkel, hogy a diákok saját maguk oldják meg a feladatokat. A rutinfeladatok mellett drámapedagógiás tevékenységeket is szerveznek, és bár nem színjátszó délutánt rendezek, de ezzel a módszerrel segítik a gyerekek fejlődését, mozgatják meg a fantáziájukat. Ennek keretében különböző szituációs játékokat alkalmaznak a düh fékezésére vagy más érzelmi problémák orvoslására. Emellett tematikus délutánokat is szerveznek, lesz román és angol foglalkozás valamint zeneóra is. Ezek szintén játékosan zajlanak, szórakoztató feladatokat foglalnak magukba, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják a nyelvek alapjait, ezért piaci bevásárlást, főzést rögtönöznek, vagy egy képzeletbeli román vagy angol barátjuk születésnapján vesznek részt. Ezáltal könnyen elsajátítják a nyelvet és a későbbiekben sem lesznek gondjaik – mondták a tanárok. Szabó István vagy ahogy a gyerekek hívják Moha kifejtette: a zenefoglalkozások során ritmusjátékokat alkalmaznak, de hangszereket is készítenek és a helyzettől függően fejlesztik majd a tevékenységet.  

A mai gyerekeknek elsősorban mozgásra és figyelemre van szükségük – vélik a pedagógusok, mivel ezáltal lehet önállóságra nevelni őket. Tapasztalataik szerint nagyon sok gyerek el van kényeztetve a családban, ki vannak szolgálva, így elveszik tőlük az önállóságra való fejlődés lehetőségét. A mai szülőket leginkább két táborra lehet osztani – mondta Katalin – hiszen vannak túlságosan is lelkiismeretes szülők, akik megvédenék mindentől a gyerekeiket és önmaguktól teszik függővé. A másik tábor az, amelyik úgymond magára hagyja a gyereket, engedi érvényesülni, bár ez a gyerek személyiségétől is függ. A kuckó vezetői azt tanácsolják minden szülőnek, hogy legyenek sokat a gyerekükkel, játszanak, beszélgessenek, sétáljanak, fedezzék fel a világot hiszen ezáltal is nevelik őket. 

A két pedagógus úgy véli, az első iskolai évek döntő fontosságúak a gyerekek életében, de az iskolai rendszer túl bürokratikus, ami a tanítás, nevelés hátrányát jelenti. Moha szerint sajnos a rendszer nem arról szól, amiről szólnia kellene és a kialakult versenyhelyzet megnehezíti a gyerekek életét. Természetesen kell a kihívás – mondta – de az állandó versengés egészségtelen. A nagyon tehetséges gyerekek kibontakoznak ebben a helyzetben, viszont nem mindenki egyforma képességű és a kudarcok feldolgozására nem fektet hangsúlyt a tanügyi rendszer. “A versenyhelyzet jó, mert sikerélménnyel jár, de a kudarcot is ki kell beszélni. Erre jó a színjátszó csoportunk is, mivel az célunk, hogy ne csak mindenből ügyes gyerekeket mozgassunk meg, hanem mindenkit, aki ki akarja fejezni önmagát. Azt is mondtuk, hogy jövőben csak úgynevezett bukott szamarakat veszünk be a csoportba, mert olyanok vannak, akik jók magyarból, románból, fizikából és zenélni is tudnak, de ez nem normális” – mondta Katalin. A sok különóra és foglalkozás a gyerek rovására megy – egészítette ki Moha, aki szerint egy olyan diák, aki nyelvórákra jár, zenélni tanul, lovagol és mellette még az iskolai feladatait is elvégzi, kilencedik osztály elejére kiég és megunja az egészet. 

A jelenlegi iskolai rendszert egészítenék ki tevékenységükkel a kuckó megálmodói, akik remélik, hogy nemcsak a szülőknek és a gyerekeknek, de a pedagógusoknak is segítséget nyújtanak. A Szín-Ész Kuckóba 15 gyereket tudnak fogadni szeptembertől, jelentkezni még mindig lehet az intézmény Facebook-oldalán és a 0741-313756-os telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés