
A rezsicsökkentés jelszavával vág neki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a 2016-os önkormányzati választásoknak – derült ki Szilágyi Zsolt pártelnöknek a párt kézdivásárhelyi országos küldöttgyűlésén pénteken mondott beszédéből.
2015. október 17., 10:322015. október 17., 10:32
Megemlítvén, hogy a magyarországi rezsicsökkentési erőfeszítések után Bukarestben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja a vízszolgáltató sorozatos díjemeléseit, kijelentette: „ha Magyarországon és Bukarestben lehet, miért ne lehetne Erdélyben is” rezsit csökkenteni.
Szilágyi Zsolt úgy vélte, pártjának kevés esélye van arra, hogy az áram és gázszolgáltatók díjainak a csökkentését érje el, de vízszolgáltatás és a szemételszállítás díjai sok helyen csökkenthetők lennének. Szerinte a téma kényes voltát jelzi, hogy a Bihar megyében megkeresett települési önkormányzatok többsége megtagadta a rezsidíjakkal kapcsolatos adatok kiszolgáltatását.
Szilágyi Zsolt szerint az EMNP a magyar képviselet megerősítését tűzi ki célul a jövő évi önkormányzati választásokra. Úgy vélte, ehhez versenyeznie kell a többi magyar párttal azokon a vidékeken, ahol tömbben él a magyarság, és együtt kell működnie velük azokon a településeken, ahol a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet.
Hozzátette, az év elején háromszor is találkozott és tárgyalt Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével, hogy megpróbálják rendezni a két párt viszonyát. Az EMNP azt ajánlotta, hogy hozzanak létre választási koalíciót és közösen indítsanak jelölteket a 2016-os választásokon. Szerinte nem az EMNP-n múlt, hogy ez nem sikerült. „Minden valószínűséggel júdáspénz van a dologban” – utalt arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) köreiben felmerült egyes parlamenti képviselői helyek átengedése az MPP-nek. Azt is hozzátette, a saját pártjukból kiábránduló jóérzésű MPP-sek előtt az EMNP ajtaja nyitva áll.
Szilágyi Zsolt azt is elmondta, hogy a marosvásárhelyi összefogás ügyében telefonon beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és abban egyeztek meg, hogy személyesen találkoznak. Üdvözölte, hogy az RMDSZ-nek sikerült rendeznie viszonyát a magyar kormánnyal. Hozzátette, sokkal könnyebb lenne az együttműködés, ha a szövetség megszabadulna a korrupciós ügyekbe keveredett politikusaitól. Úgy vélte, Erdélyben az EMNP az egyetlen korrupciómentes, az autonómiát és a föderalizmust felvállaló párt.
Arra intette azonban a küldötteket, hogy nem oldja meg az erdélyi magyarság ügyeit pusztán az, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádat emel az RMDSZ korrupt vezetői ellen. „Azért mert a másik gyengül mi még nem fogunk erősödni” – állapította meg. Hozzátette, a párt helyi szervezeteinek dolgozniuk kell, mert csakis a folyamatos munka által nyerhetik el a közösség bizalmát, és szerepelhetnek sikeresen a választásokon.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!