Szigorúbb feltételek mellett jár a munkanélküli segély

Végre tisztázódott, hogy pontosan milyen körülmények között jár vagy éppen veszíthető el a munkanélküliségi segély – jelentette ki keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Téglás Ferenc. Mint a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatóhelyettese részletezte, március végén jelent meg a tavaly elfogadott munkaügyi törvénykönyv alkalmazási módszertana, a 2014/119-es számú kormányrendeletben immár pontosan rögzítik, milyen esetekben nem jár a munkanélküli segély.

Bíró Blanka

2014. április 08., 18:312014. április 08., 18:31

„Eddig is folyósítottuk a támogatást, ha a munkanélküli valamilyen egyéni vagy családi vállalkozásból, illetve civil szerződés alapján havi 500 lej alatti jövedelmet valósított meg, azonban most már egyértelmű, hogy azt is figyelembe kell vennünk, ha például ingatlant ad bérbe vagy napszámosként dolgozik. Ha a segély folyósításának időszakában bármilyen 500 lej feletti adózandó jövedelmet valósít meg, elveszítheti a támogatást, kivéve, ha lakást ad el, bankbetéte kamatozik, vagy szerencsejátékon nyer” – ecsetelte Téglás.

Az igazgatóhelyettes ugyanakkor arra is kitért, hogy a törvény szerint a munkanélküli három napon belül köteles jelenteni az ügynökségnél, bármilyen bevétele van. Kovászna megyében egyébként havonta kérnek pénzügyi igazolást a fizetett munkanélküliektől, hogy a félreértéseket elkerüljék.

Megtudtuk, hogy a számvevőszék az ellenőrzések során összeveti a különböző adatbázisokat, például a pénzügyi, mezőgazdasági nyilvántartásokat, és ha kiderülnek átfedések, kamatostól kell visszafizetni a segélyt.

Kovászna megyében jelenleg hat személy van ebben a helyzetben, 4-5000 lejt és a kamatokat kell visszafizetniük az ügynökségnek. Téglás Ferenc elmondta, például azért kell valakinek visszafizetnie a felvett járulékot, mert kiderült, hogy közben ócskavasat adott le, és abból egy hónapban a bevétele meghaladta az 500 lejt.

A másik személyt eközben azért büntetik, mivel az egyéni vállalkozásában az év elején az adóhatósághoz leadta a becsült évi jövedelmét, ez alapján megkapta a segélyre feljogosító igazolást, ám következő évben az adóbevallásából az derült ki, hogy a becsült összeg többszörösét valósította meg, tehát valójában nem járt volna neki a segély.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés