
Fotó: Bús Ildikó
Szigorításokat vezetne be a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség az iskolai lógások visszaszorítása érdekében. A legfontosabb az iskolai őrző-védő szolgálat megerősítése és a szülők figyelmeztetése lenne.
2013. október 22., 15:552013. október 22., 15:55
A háromszéki diákok közel egymillió óráról hiányoztak az elmúlt tanévben, a tanfelügyelőség összesítése szerint a hiányzások több mint fele igazolatlan volt. Ezek csökkentése érdekében dolgoznak ki új szabályzatot. Szigorúbban ellenőriznék a diákokat, bevonnák a szülőket a fegyelmezésbe, megerősítenék a kapus szolgálatot a tanintézményeknél és az osztályfőnökökre is nagyobb feladat hárulna. Keresztély Irma főtanfelügyelő keddi tájékoztatása szerint a lógás főként a líceumi és városi diákokra jellemző, mivel az ők figyelmüket könnyebb elvonni a tanulástól, a jelenség pedig állandó és megoldásra vár.
„Bármilyen intézkedést vezetünk be, ha a nevelés által nem sikerül megértetni a diákkal, hogy minden embernek életkortól függetlenül vannak kötelezettségeik, akkor úgy hiszem, hogy bármilyen más jellegű drasztikus intézkedés sem vezet eredményre” – mondta Keresztély Irma.
A főtanfelügyelő úgy látja, a szolgálatos tanárok is többet tehetnek a helyzet orvoslása érdekében, így nem a tanári szobában fogják tölteni a szüneteket, hanem az iskola folyosóin, felügyelve az iskolásokra. Emellett Keresztély Irma szerint az egyenruha bevezetése is sokat javítana a helyzeten, mivel megváltoztatná a tanulók viselkedését, úgymond kötelezné őket egy viselkedési formára.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!