
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
A nemzeti ünnep Háromszéken idén is Kézdiszentléleken csúcsosodott a híres perkői búcsúval, amin több ezer ember vett részt.
2013. augusztus 21., 08:522013. augusztus 21., 08:52
2013. augusztus 21., 09:242013. augusztus 21., 09:24
Kézdiszentléleken a délelőtti órákban, mint minden évben, népes tömeg gyűlt össze a Szent István-napi búcsú alkalmával az államalapító tiszteletére állított emlékműszobornál.
Az egybegyűlteket a Perkő alatti település polgármestere, Balogh Tibor köszöntötte. „Azért jöttünk, hogy az idei búcsún erőt merítsünk a következő esztendőre. Ha végig nézünk az előttünk járók életén láthatjuk, hogy az élet soha nem volt könnyű, kifejezetten küzdelmes volt. Szent István uralkodásának jelentős részét a fegyveres harcok töltötték ki, élet-halál harcot kellett vívnia, de győzött, mert kellőképpen felmérte az erőviszonyokat.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Szent István király egykori, örök érvényű üzenete kapcsán fogalmazta meg gondolatait. „Manapság az élet biztonságát az otthon melege jelenti. Nekünk a biztonság Szent István óta elsősorban földet, házat, hazát jelent. Ez az, ami a mi szemünkben minden más megszerezhető érték felett áll. Közös terveink is mind-mind ehhez kötődnek: az otthonunkhoz, a városhoz, a faluhoz, ahol élünk, ahol a jövőt tervezzük, és ahol szeretnénk, ha gyermekeink is keresnék a boldogulás útját, sőt nemcsak keresnék, hanem meg is találnák. Ezért teszünk meg mindent az otthonunk gyarapodásáért és gazdagodásáért. A magyarok közössége akkor is létezett, amikor az ország részekre szakadt, amikor megszűnt a központi állam. A korona, az államalapítás emléke, az összetartozás érzése akkor is működött, amikor az egykori Magyarország már rég szétporladt. Így voltunk képesek arra, hogyha fizikai valójában végveszélybe is került az ország, ha a nemzet részeire is szakadt, újra és újra egységbe hívjuk az összmagyarságot. Mi is, székelyek mindig képesek voltunk újrakezdeni, szinte a semmiből új világot teremteni, ha kellett, fogcsikorgatva kimondani: mégis, akkor is, csak azért is” – hangsúlyozta az elnök.
Biró Levente, a kézdiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az elmúlt időszakban egyre több székely zászló hódította meg a tereket és a szíveket. Emellett ismertette a lobogó szimbólumainak jelentését, valamint felhívta az egybegyűltek figyelmét az október 27-én Bereck és Kökös közötti útvonalon megszervezésre kerülő Nagy Menetelésre is, arra buzdítva a jelenlévőket, hogy vegyenek részt az autonómia melletti megmozduláson.
Az ünnepi beszédeket és a kézdiszentléleki fiatalok zenés műsorát követően Sebestyén Rita saját költeményét szavalta, majd a felszólalók, a testvértelepülések képviselői, valamint Márton Árpád és Fejér László Ödön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői is megkoszorúzták országalapító királyunk szobrát. Ezt követően a több ezer fős zarándoksereg felvonult a Perkőre, hogy részt vegyenek a kápolnánál megtartott ünnepi szentmisén. A szentmisét ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes celebrálta a környékbeli papság segédletével, szentbeszédet László Attila székelyudvarhelyi-szombatfalvi plébános mondott, aki gondolatait a család, a közösség köré építette, és arra buzdította a fiatalokat, hogy alapítsanak családot, vállaljanak gyereket, hiszen a jövőnk záloga ebben van.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!