Szent György-napi járat a Huhuuban

Idén a sepsiszentgyörgyi Huhuu Alkotóház is bekapcsolódik a városnapok forgatagába, és hétvégétől már színes programokkal várják az érdeklődőket.

Bús Ildikó

2013. április 19., 10:302013. április 19., 10:30

2013. április 19., 10:462013. április 19., 10:46

Az irodalom, zene, művészet, játék és kreativitás talál egymásra ezen a héten a Huhuu Alkotóházban – tájékoztattak a szervezők. A héten Monyókkal találkozhatnak az érdeklődők, de ellátogatnak Blanka birodalmába is, valamint mondókázást szerveznek.

Ugynakkkor, mivel Szent György-nap sárkány nélkül nem lehetséges, közösen sárkányt készítenek, vérgrófokról, semmi kis életekről beszélgetnek, majd berobog a Fekete Dacia, és rá lehet kérdezni az erdélyi magyar slam poetry jelenére, jövőjére is. A városnapok ideje alatt végig üzemel majd a kocsmaszínház, esténként koncertekre várják a nagyérdeműt, de egy jó kávéra is érdemes lesz betérni a megújult Huhuu kertbe, kipihenni a vásári forgatagot.

A rendezvény április 21-én, vasárnap startol, amikor Családi Napra kerül sor, ahol a mesék, versek kapnak főszerepet. Szintén vasárnap 18 órától a Huhuu kávézójában kerül sor a Korunk áprilisi lapszámának bemutatójára. Részt vesz Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese, valamint jelen lesznek a lapszám sepsiszentgyörgyi szerzői: Bogdán László író, Damokos Csaba képzőművész, Grubisics Csaga reklámgrafikus.

A jövő hét folyamán minden nap különböző eseményeket szerveznek, a felnőtteket kocsmaszínházzal, a gyerekeket pedig foglalkozásokkal várják: lesz gyerekkoncert és Legendárium-játék is. A bővebb programot a Szent György-napok műsorfüzetében olvashatják az érdeklődők, mely a Városimázs Irodából szerezhető be öt lejért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés