Székely zászlók tengerében Kézdivásárhely főtere

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Eleget tett a kézdivásárhelyi önkormányzat a táblabírósági végzés előírásának, így pénteken levették a székely zászlókat a város főteréről. A jelképek eltüntetése ellen csütörtök este tüntetést is szerveztek.

Bartos Lóránt

2014. május 30., 14:332014. május 30., 14:33

Több száz ember vett részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett tüntetésen, amivel a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalon levő Városháza felirat, továbbá az önkormányzat épületén és a Gábor Áron szobor mellett levő két nagyméretű székely zászló eltüntetése ellen tiltakoztak. A vármegyés fiatalok csütörtök folyamán ötven lobogót tettek ki a főtéri épületekre, így Kézdivásárhely központjában most több a székely zászló, mint amennyi ünnepek alkalmával lenni szokott.

A tiltakozás során többen mondtak beszédet. Elsőként a HVIM részéről Beke István szólt a jelenlevőkhöz, elmondva: bár a hatalom el akarja tüntetni a székely nemzeti jelképeket, ők nem hagyják magukat, ezért díszítették fel székely zászlókkal a város központját. „Ma ötvenet, de ha kell ötszázat is kitűzünk” – mondotta Beke, akinek bejelentését tapsvihar fogadta. Beszéde végén hangsúlyozta: a céhes városbéli tüntetéssel egyidőben Nyíregyházán szimpátiatüntetés zajlik.

Tóth Bálint, a HVIM szóvivője a tőle megszokott kemény hangvételű beszédében elítélte a hatalom túlkapását. „Amikor megtiltják, hogy épületeink homlokzatain magyar feliratok legyenek, és arra kényszerítenek, hogy eltüntessük őket, amikor lefestik falvaink, városaink helységtábláinak magyar feliratát – vagy fel sem tüntetik –, amikor kijelentik, hogy szó sem lehet önrendelkezésről, és ezt nyomatékosítva megtiltják különböző általuk megalkotott törvényekkel, hogy nem loboghat függetlenségünk szimbóluma, a székely zászló, akkor eljött az ideje az összefogásnak. Történelmünk során azt a sorsot rendelte az Isten, hogy műveljük meg a földet, melyet nekünk adott, védjük meg, harcoljunk érte. Azóta sok minden változott, de a székelyek a mai napig megművelik a földet. Csak egyet felejtettek el: harcolni is érte” – emelte ki a szóvivő.

„Nem ismerhetünk tehát megalkuvást az eszmében, és készen kell állnunk rá, hogy tiszta erőkkel lépjünk színre, ha elérkezik a megfelelő pillanat” – vélekedett Tóth Bálint. Beszéde végén a tömeg az Autonómiát! és a Székelyföld nem Románia! szavakat skandálta, majd a folytatásban az Erdélyi Magyar Ifjak részéről Incze Johanna elnök, a Minta nevében a csíkszeredai Tőke Ervin országos elnök, a Székely Nemzeti Tanács részéről pedig Péter János alelnök mondott beszédet. Utóbbi arra szólította fel a kézdivásárhelyieket, hogy tűzzék ki lakásaik homlokzatára a székely zászlót. Rövid, alkalomhoz illő kulturális műsor után a székely himnusz eléneklésével ért véget a rendezvény.

A karhatalmi erők szép számban, de tisztes távolságból követték a kulturáltan, rendbontás nélkül zajló eseményt, aminek szép mozzanatát képezte egy 15 négyzetméteres székely zászló kibontása az egyik központi épület homlokzatán.

Eltávolították, de majd ismét felhúzzák a székely zászlókat

Péntek reggel Bokor Tibor polgármester – a főtéri két nagy zászló felhúzásának ötletgazdája – sajtótájékoztatót hívott össze. A céhes város elöljárója, aki 2013. március 15-én Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesével húzta fel a szobor mellett levő zászlórudakra a két nagyméretű lobogót, elmondta: bár a brassói táblabíróság döntésének értelmében kénytelen eltávolítani a székely nemzeti jelképeket, a város nem marad nélkülük.

Bokor kifejtette: már egyeztetett Semjén Zsolttal és valószínű, hogy a tusványosi szabadegyetem idején, azaz július végén a zászlókat ismét közösen fogják felhúzni, ezúttal a Székely Katonanevelde előtti téren, a hősök emlékműve mellett. A céhes város vezetője elégedettségének adott hangot a székely zászlók által díszített főtér kapcsán, meglátása szerint a kék lobogók szebbé tették a Gábor Áron teret, a sajtón keresztül gratulált az ötletgazdáknak.

Az elöljáró azt is közölte, hogy a Városháza feliratot és a székely zászlókat pénteken, a déli harangszó idején távolítják el. A szomorú eseményen a HVIM néhány tagja is megjelent, akik a hatalmat bírálva követték a felirat eltávolítását és a zászlók leengedését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés