Első világháborús kordokumentumot adományoztak Sepsiszentgyörgy polgármesterének. Antal Árpád csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be a díszes kötésű füzetet, amelyben az I. világháború alatt a sepsiszentgyörgyi kórházban kezelt betegek írták le gondolataikat.
2014. augusztus 28., 19:232014. augusztus 28., 19:23
A polgármester (képünkön) elmondta, hogy a magyarországi Aszódon élő Oláh Kálmánné kereste meg, hogy neki ajándékozná a tulajdonában levő dokumentumot. Antal otthonában kereste fel a 85 éves hölgyet, aki férje fogságban írt naplóját is neki adta.
„A családnak nincs semmilyen sepsiszentgyörgyi kötődése, nem élnek a városban rokonaik, ismerőseik, érdekes, hogy hozzájuk került ez a kordokumentum” – mondta a városvezető.
A füzetet Hamar Ilonka kórházi asszisztensnő nyitotta, az első lapjára azt írta: „Nehéz idők, szép emlékeképpen…”, majd ágyról ágyra vitte és megkérte a betegeket, hogy jegyezzék le gondolataikat.
A füzet hetven évig volt az aszódi hölgy tulajdonában, kalandos úton került a sepsiszentgyörgyi asszisztensnőtől a családjukhoz. A dokumentumokat személyesen a polgármesternek adományozta, ő egyelőre átadta a sepsiszentgyörgyi kórháznak tanulmányozásra, majd később a Székely Nemzeti Múzeum leltárába kerül.
A sepsiszentgyörgyi múzeumnak különben gyakran adományoznak különböző dokumentumokat, tárgyakat, az utóbbi időben egy 1591-ben Báthory Zsigmond fejedelem által kiadott nemesi oklevél és Barabás Elek árkosi huszár lovassági kengyele került ilyen módon a múzeum birtokába.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!