Valós-e az az állami ösztönzés, amely a friss végzősök, pályakezdők alkalmazását célozza? A sokszor hangoztatott lehetőség életszerűségét egy háromszéki példán igyekeztünk tesztelni. Kiderült, hogy a gyakorlat nem tekinthető általánosnak, elterjedését pedig nemcsak a fiatalokkal szembeni előítéletek, de a törvényi ellentmondások is akadályozzák.
2014. február 16., 15:252014. február 16., 15:25
Több, mint 600 000 lejtől estek el a háromszéki munkaadók, mert nem voltak kellően informáltak – áll a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyik közelmúltbeli közleményében. A kamara elemezte a Kovászna Megyei Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökségtől származó adatokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a munkaadók nem tájékozódtak kellőképpen jogaikról, ezért jelentős pénzösszegektől estek el.
„Nem egyik napról a másikra igényelhető összegekről beszélünk – mondja Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója. Látványos a megközelítés, ami arról szól, hogy a vállalkozóknak jogukban áll pályakezdőket alkalmazni. A törvény ugyanakkor nem kötelezi a vállalkozót támogatásigényelésre kezdők alkalmazása esetén.”
Kelemen Tibor szerint sokkal égetőbb újdonság van terítéken: a gyakornokság kérdése. Tavaly decemberben jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 335-ös törvény – életbe lépési ideje 2014. március 12. –, amely a felsőoktatásban végzettek gyakornoki idejéről szól. „A gyakornokság egyrészt kötelező a felsőfokú végzettségűek számára – veti fel Kelemen –, és nem jár támogatással, kérdés viszont, hogy hová illeszthető a friss végzősök kezdő időszaka, amire a kamarai közleményben említett egyezményt meg lehet kötni: a gyakornokság kezdetére vagy utána kezdődően?”
A gyakornoksággal kapcsolatos alkalmazási módszertant az elkövetkező időszakban pontosítja majd a munkaügyi minisztérium, de a törvényben is ott a kitétel: a kettős finanszírozás kizárt, tehát érdemes lenne a vállalkozói szövetségeknek, a kamaráknak is foglalkozni ezzel a kérdéssel, tájékoztatni tagjaikat. A törvény 27. cikkelye a gyakornokság finanszírozásáról szól: saját forrásból, európai szociális alapból, a munkanélküli alap költségvetéséből, szponzorpénzekből, illetve más forrásokból fizethető. A következő cikkely pedig kizárja a kettős finanszírozást.
A teljes írás az Erdélyi Napló (www.erdelyinaplo.ro) február 13-án megjelent 6. lapszámában olvasható.
Willman Walter
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!