
Szakember- és felszereléshiánnyal küzd a háromszéki mentőszolgálat. Török Zsuzsanna igazgató hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, 135 alkalmazottat foglalkoztatnak, de még legalább 27 szakemberre lenne szükség – orvosra, egészségügyi asszisztensre és technikai személyzetre –, hogy zavartalanul végezzék a feladatukat.
2012. július 10., 16:162012. július 10., 16:16
Kovászna megye legmagasabban fekvő településén, Kommandón nincs mentő, ha a Kovászna városi egyetlen mentőautót odahívják, lefedetlen marad az egész térség. Baróton is nagy gondot jelent, hogy mindössze egy csapat áll készenlétben, a hétvégén például villámcsapás miatt szenvedett égési sebeket egy asszony, és a Baróthoz közeli szárazajtai erdőbe kénytelenek voltak Sepsiszentgyörgyről mentőautót küldeni, mert az egyetlen baróti mentőcsapat foglalt volt.
Török Zsuzsanna ugyanakkor elmondta, 31 mentőautójuk van, ezek közül 12 járművet már ki kellene vonni forgalomból, de nem tehetik meg, mert nincs új autó, amivel pótolják a régieket, így kénytelenek nagy összegeket költeni javításra. Az igazgató szerint, próbálják tartani az előírásos reakcióidőt, hogy városon belül nyolc perc alatt, városon kívül tizenöt perc alatt eljussanak a segítségkérőhöz, de ez nem mindig sikerül. A háromszéki mentőket egy hónap alatt átlag 8200 alkalommal riasztják.
Az igazgató kitért arra is, hogy a rengeteg hamis vagy megalapozatlan segítségkérés megnehezíti a feladatukat, hiszen ezekkel értékes időt veszítenek el, amit életmentésre fordíthatnának. Azt tervezik, hogy szórólapokon tájékoztatják a lakosságot, milyen esetben indokolt mentőt hívni, s ezeket a tájékoztató anyagokat nem csak a nagy rendezvényeken osztogatják, hanem minden kiszállásra magukkal viszik.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!