
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Kézdivásárhelyen a City Parking Kft. emberei megkezdték a parkolójegy automaták szerelését. Büntetni csak február elsejétől fognak, mivel addig tart a türelmi idő.
2014. január 21., 16:132014. január 21., 16:13
Bár január 21-én megkezdték a parkolóórák felszerelését Kézdivásárhelyen, a szolgáltatást végző cég a hónap végéig türelmi időt „ad” a gépkocsivezetőknek. Ez azt jelenti, hogy a szabálytalanságokért, kihágásokért vagy a tilosban, illetve a jegy nélküli parkolásért csak február elsejétől kezdődően fognak büntetni. Bokor Tibor polgármester kérése az volt a cég munkatársai felé, hogy kezeljék a kérdést rugalmasan, hagyjanak időt az embereknek megbarátkozni a kialakult helyzettel. Nem tudni, hogy a parkolási díj bevezetésének a január 20-ra bejelentett időpontja, vagy más okok miatt, de hétfőn és kedden is a Gábor Áron téren több volt a szabad parkolóhely, mint a megelőző időszakban.
Amint arról már beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Néppárt autós felvonulással tiltakozott a parkolási díj bevezetése miatt, de mint utólag kiderült a polgármesteri hivatalnak szánt beadványukat nem címezték senkinek és egy teljesen eltérő határozat módosítását követelték a városvezetéstől.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!