Egyelőre a rendőrség kötelékében marad az az öt háromszéki közeg, akik ellen az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság emelt vádat csúszópénz ismételt elfogadásáért. Egy másik egyenruhásnak a szolgálati autó önkényes használatáért kell felelnie.
2013. június 11., 18:092013. június 11., 18:09
Ioan Popa, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kedden számolt be arról, hogy a vádemelés nyomán az öt kollégájukat, akik kivétel nélkül a közlekedésrendészetnél dolgoztak, megfosztották azoktól a jogoktól, amelyek a rendőri tevékenységhez közvetlenül köthetők, így nem viselhetnek fegyvert, nincs hozzáférésük a lőszerhez, illetve terepmunkát sem végezhetnek. Újságírói kérdésre a rendőrfőnök kifejtette, hogy egyelőre irodai munkára osztották be őket, elvégre abból jócskán kerül, és állandó jelleggel az igazságszolgáltató hatóság rendelkezésére kell állniuk. Popa emlékeztetett, hogy a tetteket, amelyek miatt a bíróság előtt kell felelniük a rendőröknek, tavaly januárban és februárban követték el. Az öt közlekedésrendész többször is a Háromszéken áthaladó 11-es és 12-es országutak azon szakaszain radarozott, ahol sebességkorlátozás van érvényben. Megállították ugyan a gyorshajtókat, a szabálytalanul előzőket, viszont nem bírságolták meg azokat, hanem csúszópénz kértek tőlük. A summa esetenként változott, általában 30 és 50 lej közötti összeget kértek a rajtakapott gépjárművezetőktől, annak fejébe, hogy elengedjék. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés, csúszópénz elvétele miatt emeltek vádat az egyenruhások ellen.
Szintén a közelmúltban indult eljárás egy másik háromszéki, egész pontosan egy kézdivásárhelyi rendőr ellen, akit hivatali visszaélés, hamisítás és hamis okirat felhasználása miatt vizsgálnak, miután – amint azt Ioan Popa is megerősítette – több rendben saját célra használta fel a rendőrség egyik járművét.
A megyei rendőrség vezetője felkérte a lakosságot, hogy a továbbiakban is jelezzenek minden rendellenességet, amit a hatóság tevékenységével kapcsolatosan tapasztalnak, mivel minden eset kivizsgálásra kerül. Popa ugyanakkor elmondta, remélik, hogy a túlkapások, visszaélések, vagy akár bűncselekmények nem szaporodnak el a rendőrségen belül.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!