
A középiskolai oktatás, a szakképzés erősítése Kovászna megye egyik prioritása kell hogy legyen – szögezték le a 2015–2020-as periódusra vonatkozó megyefejlesztési stratégiában. A megyei önkormányzat júliusi soros ülésén fogadta el az egykori főispán, Potsa József nevét viselő stratégiát, amelyben a fejlesztési irányvonalakat, a régió erősségeit, hiányosságait és a kulcsfontosságú tényezőket határozták meg.
2015. augusztus 03., 19:362015. augusztus 03., 19:36
2015. augusztus 03., 21:092015. augusztus 03., 21:09
A terv elkészítését Viorel Stănică, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának dékánhelyettese koordinálta. A megye erősségei között sorolták fel, hogy 2013 óta növekszik a kereskedelmi mérlege, ami elsősorban az export folyamatos növekedésének tulajdonítható, a vendéglátóipar az országos átlag felett teljesít, a mezőgazdaságban pedig a cukorrépa- és a burgonyatermesztés országos szinten már most versenyképes. A terv készítői úgy látják a számítástechnikai és kommunikációs ágazatban is nagy potenciál rejtőzik, hasonlóképpen a feldolgozóiparban is folyamatosan növekszik az üzleti forgalom, ami azt bizonyítja, hogy nő az alkalmazottak termelékenysége, ez pedig a versenyképességet fokozza, és újabb előnyt jelenthet a megye gazdaságának.
A turizmus szintén húzóágazat lehet Háromszéken, a gyógyturizmusra, a kulturális turizmusra és a faluturizmusra egyaránt lehet alapozni, hiszen például Kovászna városa az ország első három gyógyfürdőhelye között van. Az erősségek kiaknázásában rejlik a legnagyobb probléma, mutatnak rá a stratégia készítői, hiszen például az idegenforgalmi potenciált sem hasznosítják megfelelőképpen, gondot jelent, hogy Kovászna forgalma teljes mértékben az ingyenes és támogatott gyógykezelési jegyekkel érkező vendégektől függ. Szintén az orvosolandó problémák között említik az elvándorlást, elsősorban a tanult, a szakképzett fiatalok migrációját. Felsőfokú tanulmányokkal a megye lakosságának mindössze 9,8 százaléka rendelkezik, ez sebezhetővé teszi a különböző ágazatok, például a számítástechnika fejlesztését.
A lakosság mintegy 20 százaléka van kitéve az elszegényedés veszélyének, az országos átlagnál rosszabb az egészségügyi alapellátáshoz való hozzáférés, a legnagyobb üzleti forgalmat lebonyolító, a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató ágazatok termelékenysége pedig az országos átlag alatt marad, összegezték a hiányosságokat. Fejleszteni kell az oktatást, fel kell térképezni a turisztikai célpontokat, marketinget, brandet kell építeni, és növelni kell a mezőgazdaság, az ipar versenyképességét – határozták meg a tennivalókat a megyefejlesztési stratégiában.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!