Több mint négy héten át zajlott az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének Mosolygó Karácsony nevet viselő programja Háromszéken. Gyermekotthonok, napközi otthonok, sokgyerekes családok és idős személyek is részesültek a több száz kilogrammnyi gyümölcsből.
2014. január 07., 08:452014. január 07., 08:45
„Sikeres akcióként könyveljük el, nyilván mindig vannak, akikhez el lehetett volna még jutni. Erőnkhöz és közel fél éves létezésünkhöz mérten úgy gondolom, hogy jól dolgoztunk. Sikerült mozgósítani az embereket, rengeteg nőt bevonni a gyűjtésbe és eljuttatni 1131 kilogramm gyümölcsöt, 75 zsák ruhát, játékokat, édességet, lekvárt és élelemcsomagokat azokhoz, akik rászorultak. Köszönjük a segítséget azoknak, akik bekapcsolódtak a gyűjtésbe, részt vettek annak szervezésében és azoknak a háromszékieknek, akik készségesen adományoztak” – összegezte a karácsonyi gyűjtés eredményeit Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ irodában összesen több mint 350 kilogramm gyümölcsöt hoztak az adományozók. A Bertis üzletekben elhelyezett kosarak tartalmából 68 csomagot állítottak össze és juttattak el a 80 éven felüli egyedülálló, kis jövedelmű időseknek. harminchét cipősdoboznyi szeretetajándékot készítettek a Polgármesteri Hivatal alkalmazottai, amelyből huszonegy csomag a Borvíz utcai Koldus és Királyfi otthonba került, tizenhat pedig az örkői, Néri Szent Fülöp Általános Iskolában tanuló lányokhoz, akik rendszeresen részt vesznek azokon a beszélgetéseken, amelyet a nőszövetség kezdeményezett számukra. A Bertis és a Diószegi cégek segítségével húsz sok gyerekes családnak sikerült összeállítani gazdag élelmiszer, édesség, kalács, kenyér és gyümölcs csomagot, az éjszakai szállón tartózkodó ötven főnek pedig kalácsot adományoztak. Összesen 225 személyt sikerült meglepjenek adományaikkal.
Orbaiszéken a Mosolygó Karácsonyt! akció keretében narancsot és almát gyűjtöttek, melyet a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonban tartózkodó ötven gyereknek adományoztak. Az összesítés szerint a térségben összesen 135 kilogramm almát és 102,50 kilogramm narancsot sikerült gyűjteni, továbbá a beérkezett pénzadományokból negyven darab gyümölcsbefőttet is vásároltak.
Kézdiszéken 128 kilogramm narancsot, hatvanöt kilogramm almát, hetvenöt darab csokoládét, hetvenöt zsák játékot és ruhát gyűjtöttek. Ezzel boldogabbá tették több, mint 120 gyerek és húsz idős karácsonyát, akik az almási, nyujtódi és sárfalvi családi házakban laknak, vagy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett almási, esztelneki Szent Rita napköziotthonokban, a kézdiszentléleki P. Bartók Albert napköziotthonokban és a Szent Klára Öregotthonban élnek.
Az erdővidékről származó háromszáz kilogramm gyümölcs egy részét a baróti Közösségi Komplexumba szállították, ahol: a nappali központ, a rehabilitációs központ, a fogyatékkal élő gyerekek rezidenciális központja is működik. Ajándékot kaptak így a családi házakban, és a hivatásos nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek is.
A nőszervezet tagjai közölték, hogy szeretnék rendszeressé tenni a hasonló gyűjtéseket, amelyek keretén belül nemcsak a karácsonykor látogatnák és ajándékoznák meg a rászorulókat, hanem év közben is.
A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.
Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.
A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.
Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.
Június 21-én három sepsiszentgyörgyi múzeum változatos gyermek- és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várja nagyérdemű közönségét.
Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja. Ennek égisze alatt 14–35 év közötti fiatalokból álló csoportok jelentkezhetnek saját ötleteikkel, közösségi kezdeményezéseikkel.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány immár másfél évtizede díjazza a legkiválóbb tanárokat és edzőket. A tizenötödik alkalommal tető alá hozott Mentor Gálán a kézdivásárhelyi Nagy-Babos Tamás is a tíz kitüntetett személy között szerepelt.
Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt ítélte börtönre a bíróság azt a zágoni férfit, akit az elmúlt héten tartóztattak fel a Kovászna megyei rendőrök.
Bejegyzetlen, sajátkészítésű utánfutót csatolt mezőgazdasági gépére egy ember Zabola térségében, eljárás indult ellene – közölte hétfőn a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!