
Fotó: Nagy D. István
Nyílik a városi strand június elsején – jelentette be Tischler Ferenc. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, hogy idén még a régi, nagymedencében fürdőzhetnek a strandolók, hiszen ennek korszerűsítési munkálatait a nyári idény lejárta után, szeptemberben kezdik el.
2014. május 23., 12:572014. május 23., 12:57
2014. május 23., 13:142014. május 23., 13:14
A fürdőzők által kitöltött kérdőívek kiértékelése alapján, a korszerűsítési munkálatok nem változtatnak majd a nagymedence méretein, mivel a megkérdezettek túlnyomó többsége a jelenlegi méretek megtartása mellett voksolt. A nagy strandmedence jelenlegi 2,5 méteres mélységét megtartják és a víz továbbra sem lesz melegítve, hőmérsékletét a nyári időjárás szabályozza majd – tudtuk meg.
A jövő vasárnapi szezonkezdésre már kialakították a medencék körüli sétányokat, mert a lakossági javaslatok közt szerepelt erre irányuló kérés. Így a fürdőzők nem hordják majd a medencékbe a zöldövezeten rájuk ragadt füvet sem. Kiküszöböltek még egy, a fürdőzők által nehezményezett intézkedést is, ennek következtében ettől az idénytől félnapos jegy is váltható a pénztárnál.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint tavaly önfenntartó volt a szabadidős létesítmény. Hetente mintegy kilencezer ezer látogató fordult meg a strandon, és olyan nap is volt, amikor 2300 személy váltott belépőt. Mint ismeretes a sepsiszentgyörgyi önkormányzat önköltségén négymillió lejt fektetett be a strand élményfürdővé alakításába, négy kismedencét, továbbá csúszdákat, zubogókat építettek. Az átadás után, tavaly már önfenntartó volt a létesítmény.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!