Sepsiszentgyörgyön a Homoródtól Párizsig című kiállítás

Román Viktor szobrász, Homoródtól Párizsig című hiánypótló emléktárlatának megnyitójára kerül sor csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia Termében. A kiállítás augusztus 25-ig látogatható.

Bencze Melinda

2014. július 16., 16:312014. július 16., 16:31

A Homoród-menti székely származású szobrászról Sántha Imre Géza művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: köztéri szobrai főként Franciaországban és Párizsban találhatóak meg. Mielőtt azonban emigrált Franciaországba, elkészítette a Korcsolyázólányt, amely jelenleg a bukaresti Floreasca parkban tekinthető meg.

Román Viktor a huszadik századi modern szobrászat egyik kiemelkedő alakja, aki egész életében ragaszkodott erdélyi gyökereihez, büszkén vállalva azt. Műveiben használt motívumvilága, formai megoldásai is egyértelműen az erdélyiség vállalását tükrözik.

Eleinte a szocreál elveket vallotta, ám formabontó-egyszerűsítő plasztikai kísérleteivel korán feltűnést keltett és így a modernista irányzat követőjévé vált. Dolgozott a londoni College of Art-ban, ezt követően pedig a párizsi művészvilág megbecsült, már akkor ismert szobrásza lett.

A történész elmondta, hogy hiánypótló ez a kiállítás, ugyanis a művésznek 1968-ban emigrálnia kellett nyugatra. Ennek oka, hogy az akkori román rendszer a hozzá hasonló alkotókat mellőzte, katalógusokból, kiállításokról hagyták ki műveit, illetve próbálták a szakmából is kitörölni, tabutémává tenni művészetüket. Sánta hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltás után sem vették be az erdélyi művészeti körbe a munkásságát, így részben továbbra is mellőzve maradt.

Csak nemrégen sikerült kimozdítani ezt az életművet, hogy a szülőföldjének művészetszerető közönsége is jobban megismerhesse. Az idén nyíltak első egyéni emléktárlatai Erdélyben, így Székelyudvarhely és Székelykeresztúr után most Sepsiszentgyörgyön láthatja a közönség a munkáit, szobrait, grafikáit. A székelyföldi vándorkiállítás anyaga a művész bátyjának, a Marosvásárhelyen élő Román Elemérnek a tulajdona.

A megnyitón a kiállítást Márton Árpád csíkszeredai festőművész és Sántha Imre Géza méltatja, valamint a rendezvény házigazdája Vargha Mihály múzeumigazgató. A kiállítás augusztus 25-ig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
2026. február 24., kedd

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Hirdetés
2026. február 24., kedd

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés