Tisztújítást tartott június 13-án Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete, Jakabos Janka leköszönő elnököt Sánta Imre bikfalvi lelkész váltotta.
2013. június 16., 23:152013. június 16., 23:15
2013. június 17., 08:282013. június 17., 08:28
A megújult elnökségben alelnöki megbízatást kapott Kisgyörgy István, Kinda Zoltán és Ütő Gusztáv. A szervezet titkári teendőit a közeljövőben Szász Andrea fogja ellátni.
A rendezvényt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Bardócz Csaba székelyföldi régióelnök nyitotta meg. Sándor Krisztina bejelentette, az EMNT a közeljövőben autonómiakonferenciát tervez Sepsiszentgyörgyre, ami a román-magyar párbeszéd jegyében fog megvalósulni, több román és magyar értelmiségi, közvélemény-formáló részvételével. Az ügyvezető elnök beszámolt továbbá az EMNT és a Néppárt közös európai polgári kezdeményezésről is. Mint mondotta, a tervezet jelenleg az Európai Bizottság asztalán van, ha elfogadják, beindulhat az aláírásgyűjtés. Ebben a munkában bár mindenkire számítanak, hiszen minden segítség jól jön majd, a feladat nagy része mégis majd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársaira és önkénteseire fog hárulni. Ezután Nemes Előd tartott rövid beszámolót a szervezet eddigi, egyéves tevékenységéről. A honosítással kapcsolatosan Nemes kiemelte, a közeljövőben több energiát fognak fordítani a falun élők kérelmei felé. Mint mondotta, jelenleg Sepsiszék magyarságának 20%-a fordult az irodához.
A tisztújítást követően Sánta Imre lelkész székfoglaló beszédében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómia-elkötelezettségét emelte ki. A frissen választott elnök kifejtette, akárcsak a Partiumban, itt Székelyföldön is meg kell teremteni az autonómia feltételeit, az építkezést alulról, a közösségek szintjén kell elkezdeni. Mint mondotta, valami készülőben van Székelyföldön, nap mint nap tapasztalja, az emberek nyitottak és nagyon érdeklődnek a kérdés iránt. A készülődő regionális reform kapcsán ezért is utcai megmozdulásokra van szükség, hiszen fel kell mutatni a politikum számára a közakaratot. Sánta elnöki programjában szakbizottságok megalakítását kezdeményezte, ezek a tervek szerint az önkormányzati képviseletet ellátó politikum számára kíván szakmai muníciót biztosítani.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!