
Fotó: Both Ildikó
Saját vállalkozás indítására ösztönzi a fiatal munkanélkülieket a háromszéki munkaerő-elhelyező ügynökség. Ugyanakkor nőtt a diákmunka iránti kereslet is.
2013. augusztus 14., 15:052013. augusztus 14., 15:05
Népszerű a fiatalok körében a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség által szervezett vállalkozóképzés. Kelemen Tibor, az ügynökség igazgatója elmondta, a tanfolyamon részt vett 28 fiatal közel fele saját céget hozott létre. „Azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak e tekintetben, mint a középkorúak. Bátran fognak bele saját vállalkozásba, ezt bizonyítja, hogy a képzésen részt vevő 28 személyből 12-en már céget nyitottak. Augusztusban újabb tanfolyamot indítunk a vállalkozó kedvű ifjak számára” – hangsúlyozta Kelemen.
A nagy érdeklődésre való tekintettel növelték a számítógépes adatbeviteli, -hitelesítési és -feldolgozó operátor tanfolyamok számát. A tervezett egy helyett két-két csoport indul Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen, egy pedig Kovásznán. A háromszéki munkaerő-elhelyező ügynökség idén 920 munkanélkülit szeretne bevonni a képzésekbe.
Megnőtt az érdeklődés a diákmunka iránt
Száztizenhét háromszéki diák dolgozik a vakáció ideje alatt, legtöbbjüket a nadrággyárak és egy kábelgyár alkalmazta. A kisebb vállalkozások főleg ismerős, rokon fiataloknak adnak munkát – mondta Kelemen Tibor. Az igazgató szerint a Valkes kábelgyár sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi munkapontjain összesen 75 középiskolást és 3 egyetemistát foglalkoztatnak. Kelemen felhívja a munkaadók figyelmét, hogy még lehet diákokat alkalmazni és igényelni az állami támogatást, mert idén nincs megszabott pénzkeret. A munkaadók az országos bruttó minimálbér felével egyenlő állami szubvenciót kapnak minden diák után. Az előírások szerint a kiskorúak szülői beleegyezéssel dolgozhatnak hatvan napot, legtöbb napi hat órát, a felnőttek pedig nyolc órát.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!