Román ünnep magyarellenes felhangokkal

Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges román ifjúsági szervezet felvonulása miatt idén is magyarellenes rigmusoktól volt hangos a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett hétfői sepsiszentgyörgyi rendezvény.

Bíró Blanka

2014. december 01., 19:502014. december 01., 19:50

A nyíltan magyarellenes szervezet mintegy száz tagja érkezett a megyeszékhelyre, majd a prefektúra által szervezett hivatalos felvonulástól leszakadva, román nemzeti lobogókkal, az Új Jobboldal logójával és Avram Iancu arcképével ellátott zászlókkal felszerelkezve „Kovászna és Hargita román föld!”, „Székelyföld nem létezik!”, „A román nyelv az egyeduralkodó!”, „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavakat skandálva meneteltek az ortodox katedrálistól a főtérig.

Szélsőségesekkel kedveskedő csendőrök

A Sepsiszentgyörgyre látogató csoport egyébként rendőri és csendőri kísérettel vonult, a rendfenntartók pedig szemmel láthatóan szimpatizáltak velük: az egyik csendőr például rájuk is szólt, hogy emeljék magasabbra a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú molinót, mert nem látszik.

A tavalyi incidensek idén nem ismétlődtek meg – mint ismeretes, az Új Jobboldal tagjait és az ellenük tüntető magyar fiatalok csoportját akkor csendőrkordonnal kellett szétválasztani –, mivel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ezúttal nem szervezett ellentüntetést.

A HVIM vasárnap közleményben emlékeztetett, a provokátorok „minden egyes alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik. Egyszer sem mertek szembeszállni a harcos ifjakkal, akiket tavaly a román csendőrség próbált mindenféle jogos indok nélkül összeverni. Azok a perek még ma is folynak” – hívták fel a figyelmet a vármegyések.

A Kovászna megyei prefektúra egyébként egyhetes ünnepséget szervezett Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep alkalmából, az egyik helyi román napilap pedig arra biztatta a háromszéki románokat, hogy hívják meg magyar barátaikat is.

Egy román hölgy egyébként ennek szellemében a hétfői felvonuláson egy román trikolórt nyújtott át a felvonulást figyelemmel kísérő egyik magyar újságírónak, aki arra hivatkozva utasította vissza, hogy nem ünnepelhet a helyi románsággal, amíg magyarellenes jelszavakat skandálnak a vonulók.

Amint arról korábban beszámoltunk, Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére a sepsiszentgyörgyi tanács testülete csütörtökön közös állásfoglalásban határolódott el az Új Jobboldal szervezte szélsőséges megmozdulásoktól.

Az etnikai együttélés „normalizálását” kérték

A szentgyörgyi felvonulást követően, a Mihai Viteazul téren megtartott rövid ünnepségen a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) felhívást tett közzé, melyben az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit. A felhívás szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó.

A sepsiszentgyörgyi rendezvénnyel egy időben mintegy négyszáz román nemzetiségű vonult fel Kézdivásárhely főterén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés