
Fotó: Henning János
Pászka Lehel lovasíjász rekordkísérlettel készül a július 19-20. között sorra kerülő Székely Vágtára. Nyereg és kantár nélkül, homokos pályán vágtázva tizennégy céltáblát kell eltalálnia, mindezt negyven másodperc alatt, hogy felállítsa a rekordot.
2014. július 11., 15:412014. július 11., 15:41
A lovasíjász összesen négyszáz méteres távon vágtázik, továbbá a pályán több mint huszonnyolc méter távolságra és másfél méter magasba kihelyezett céltáblákra fog lőni, miközben a lovon semmilyen felszerelés nem lesz. A távot negyven másodpercen belül kell megtenni. Pászka ezzel kapcsolatban elmondta, ez azt jelenti: a ló csatatempóban kell vágtázzon, ez pedig a pálya kör alakja miatt veszélyes a lovas számára. A gyorsaság miatt ugyanis a centrifugális erő következtében könnyen lesodródhat az állat hátáról, ezt elkerülni pedig csak akkor lehet, ha teljes harmóniában vannak egymással.
Pászka Lehel hozzátette, a rekord felállítása miatt folyamatosan edz, különböző lovasíjász versenyeken is részt vesz. Mint mondta, tudomása alapján ő az első, aki nyereg és kantár nélkül ezzel megpróbálkozik.
A rekordkísérletről felvétel készül, ezt vágatlanul küldik majd a Guiness rekordokat elbíráló bizottságnak. Fotókat is mellékelnek a videó mellé, ugyanakkor ezeket Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és egy közjegyző is hitelesíti. Az eseményen részt vesz Bajkó Tibor lovas szakkomentátor, aki ugyancsak a kísérlet hitelességét fogja igazolni.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!