
Fotó: Bús Ildikó
Több ezer református részvételével kezdődött csütörtök délben a hetedik Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény üzenetét a meghívott püspökök az összefogásban, egységben látják.
2014. július 10., 17:082014. július 10., 17:08
2014. július 10., 18:062014. július 10., 18:06
Már kora délelőtt megtelt látogatókkal a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park, ahová a világ minden tájáról érkeztek reformátusok. A legtöbben Magyarországról érkeztek, de volt, aki Kanadából jött haza az ünnepségre. A rendezvényt a városközpontban felállított színpadon nyitották a Harmónia Kamarakórus és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskarának koncertjével, majd a meghívottak köszöntötték a több ezres tömeget. Ft. Kató Béla erdélyi református püspök a 90. Zsoltár idézésével nyitotta meg a világtalálkozót: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon…” Mint mondta, külön öröm az egyházközösség számára, hogy Sepsiszentgyörgy helyet adott a rendezvénynek, ami azt mutatja, hogy ez a város mindig megbecsülte a reformátusok örökségét, hagyományait.
A püspök beszédében felidézte azokat a zűrzavaros éveket, amikor falak épültek fel úgy az egyházi közösség tagjai között, mint a társadalomban, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért, és a Bibliát is csak átcsempészni lehetett az országhatárokon. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, akkor feltesszük azt a kérdést, hogy miért kell nekünk együvé tartoznunk? Hiszen sok más református egyházzal kapcsolatot tartunk fenn, de ez a magyar reformátusokkal való kapcsolattartásunk egy különös kapcsolat. A reformáció adta meg azt a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és a sok-sok küzdelem az anyanyelvért hozta azt, hogy ma, a világ magyar reformátusai nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta. A jövőt illetően Kató Béla kiemelte: fontos, hogy a világ reformátusai figyeljenek egymásra, a közösségre, és mindazok, akik falakat építenek, számoljanak azzal, hogy az Úr lebontotta ezeket – először is önmagában, de ahol benne hisznek és az ő útját követik, lebont mindenütt minden falat.
Balog Zoltán miniszter és lelkipásztor, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője a magyar kormány üzenetét tolmácsolta az ünneplőknek, miszerint a Magyarország nem mond le arról az erőről, ami a református közösségben van, mert a legfőbb cél az, hogy a reformáció és a magyarság összetartozzon.
„Mi tudjuk, hogy igazi közösség, igazi összetartozás nincs lélek nélkül. Nincs igazi lelki értékek nélkül. Mi ezt tudjuk, és azért harangozunk minden vasárnap és minden alkalom előtt, azért szolgálunk, hogy ezt mások is megtudják. Vagy, ha csak elfelejtették, akkor újra megtanulják” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a miniszter. Mint mondta, a magyarságnak, Magyarországnak szüksége van arra a lelki, szellemi többletre, amit a keresztények, reformátusok adhatnak. Ez pedig lehetőséget és képességet egyaránt jelent – az odaadás képességét, mivel az egyház olyan közösség, amelynek a középpontja mindig önmagán kívül van.
„A közösség alapja, hogy őrzünk és megújítunk, és ez sohasem lehet egymással ellentmondásban. Mi őrizzük az atyáknak és az anyáknak, az előttünk járó nemzedéknek az örökségét, őrizzük a templomainkban, a hitünkben, énekeinkben és fiataljainkban, de ugyanakkor szüntelenül késznek kell lennünk arra, hogy megújuljunk. Meg kell vizsgálni magunkat, hogy alkalmasak vagyunk-e arra, hogy ebből az őrzésből valóságos továbbadás legyen” – emelte ki Balog Zoltán.
Az ünnepélyes megnyitón több kórus is énekelt, majd megnyitották a vásárt, ahol közel ötven székelyföldi kézműves mutatta be portékáit. Bár a sepsiszentgyörgyiek megszokták, hogy alkalmanként vásárrá alakul a főtér, most olyan különleges árukat is találtak, melyek nem mindennapiak. A havasi méz mellett különböző faragott ajándéktárgyakat, ékszereket, nemezelt képeket és gyerekjátékokat is árusítottak, de többen érkeztek vallásos könyvekkel, kiadványokkal a vásárra. Ugyanakkor néhány sátorban jelen voltak a Református Egyházközösség képviselői is, akik szórólapjaikkal, folyóirataikkal szólították meg az arra járókat, bemutatva nekik a tevékenységüket.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársai ingyenes vércukorszint- és vérnyomás-mérést nyújtottak az arra járóknak. A szervezők a vásár bejáratánál húzták fel a Kálvin-sátrat, ahol a könyvvásár mellett előadások, vetítések és beszélgetések zajlanak Buzogány Dezső és Kolumbán Vilmos vezetésével. A sátor este 19 óráig látogatható, de az érdeklődők teológus hallgatókkal is találkozhatnak a Tein Teázó teraszán, ahol az Élő Teológiai Könyvtár rendezvény zajlik. Ezzel párhuzamosan működik az imasétány a belvárosi templom és az Erzsébet park között, melyet lábnyomok jelölnek. Imádsággal végighaladva ezeken a nyomokon lehet követni Kálvin János életútját.
A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, a park felső sétányán berendezett játszóház szintén a reformáció jegyében zajlik. A gyerekek kipróbálhatják a horgászatot víz nélkül, papírhalakkal, a célba dobást, valamint minden gyerek kézjegyét elkérik a szervezők egy óriási fehér lepedőre. A kicsik kezét szivárványszínű festékkel kenték be, majd miután rányomták kézjegyüket a lepelre, ráírják a nevüket is. A vásznat végül kifeszítik a játszóház sátrának oldalára. A gyerekkuckóban arcfestés, vízfestékezés, gyurmázás, agyagozás is zajlik, de közös gyerekjátékokat is játszanak.
A rendezvény ideje alatt este 19 óráig ingyen látogatható a Székely Nemzeti Múzeum és a Vadászati Múzeum, de a Magma Kiállítótér is várja az érdeklődőket, itt láthatatlan meglepetésszínházzal készültek a képzőművészek. A továbbiakban is egész napos eseménysorozattal folytatódik a városközpontban a világtalálkozó: bibliai villámcsődülettel, kórusénekkel, az Írisz Ház Fogyatékkal Élők Központja lakóinak fellépésével és ifjúsági zenekarok koncertjével zárul a rendezvény.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!