Református lelkészek csendes tiltakozása

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Udvarhelyszéki és háromszéki református lelkészek tiltakoztak a visszaállamosítás ellen szerdán délben a Székely Mikó Kollégium épülete előtt. Az út túloldalán közel ötven sepsiszentgyörgyi is összegyűlt, kifejezve tiltakozásukat a Mikó-ügyben.

Bús Ildikó

2012. július 11., 13:542012. július 11., 13:54

2012. július 11., 18:542012. július 11., 18:54

Szerdán délben 12 órakor több rendőr és csendőr vette körül a Székely Mikó Kollégium épületét, ahol a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye és a Sepsi Református Egyházmegye lelkészei gyülekeztek. A tüntetők és a rend őrei közti protokollmegbeszélést követően a református lelkészek bevonultak az iskola udvarára, ahol magukra öltötték a papi palástot, majd táblákkal vonultak az iskola bejárata elé, tiltakozásukat fejezve ki a Mikó-ügyben.

Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese elmondta: fontosnak érezték a szolidaritást a Mikó Kollégium ügyében hozott döntés ellen tiltakozókkal, ezért jöttek Sepsiszentgyörgyre. A református papok között több sepsiszentgyörgyi és vidéki lelkész is volt, továbbá megjelent Sántha Imre bikfalvi pap is, aki már napok óta tüntet egyedül az iskola előtt.

A tiltakozók az iskola előtt álltak sorfalat, majd Antal Zoltán a Bibliából olvasott fel a jelen lévő lelkészeknek és sepsiszentgyörgyieknek. „Kiáltó szóval keressük az Úristent az ő szabad ege alatt, hogy adjon erőt nekünk mindannyiunknak, Erdély földjén a magyaroknak arra nézve, hogy jogainkat és javainkat megőrizni erőnk lehessen. Ne szűkölködjünk jogokban, hanem bővelkedjünk, ezért itt állunk, de nem valaki ellen, hanem magunkért. Nem hangos szóval tüntetünk, hanem kiállunk a miénkért, a jóért, jogainkért és javainkért. Kérjük az Urat, hogy mindezt adja kezünkbe és hallgassa meg esdeklésünket ” – fohászkodott Antal Zoltán lelkész.

A Mi Atyánk közös elmondása után a lelkészek zsoltárokat énekeltek, ebbe már több helyi lakos is bekapcsolódott, de csak az utca túloldalán, mivel a rendőrök nem engedtek senkit közel a tüntetőkhöz. A közel ötven városlakó között több tanár, iskolaigazgató és intézményvezető is volt, akik mindannyian úgy érzik, erőteljesen kell fellépni a Mikó-ügyben. Az általunk megkérdezett sepsiszentgyörgyiek többsége üdvözölte a tüntetést, és úgy vélik, több ezres tömegnek kellene a Mikó előtt állnia nap mint nap, mert az lenne a célravezető.

A református lelkészek egy órán át imádkoztak az iskola előtt, és a továbbiakban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy kifejezzék tiltakozásukat a jogtiprás ellen. Sántha Imre ugyanakkor a következő napokban is folytatja kezdeményezését, melyhez bárki csatlakozhat naponta 14 és 16 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés