
Fotó: Bencze Melinda
Szeptember elején születhet döntés a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág, valamint a Kós Károly utcák felújítására meghirdetett közbeszerzésre jelentkező vállalkozások közti pereskedésben.
2015. augusztus 26., 20:352015. augusztus 26., 20:35
Végleges ítélet születhet a Kós Károly, valamint a Gyöngyvirág utca esetében, így a közbeszerzés eredményeinek kifüggesztését követő pereskedés szeptember elsején véget érhet, és szerződést köthetnek az elkövetkezendőkben ezen szakaszokat korszerűsítő vállalkozásokkal. Az említett utcák felújítására még az elmúlt év októberében hirdettek eredményt, ám azóta is folyt a per cégek között, így a munkálatok késtek, az ott lakók pedig több panaszt is tettek a feltúrt szakaszon való problémás közlekedés miatt.
A Kórház utcában a napokban szedik le a régi villanyoszlopokat, jövő héten pedig már aszfaltoznak, azt követően pedig a forgalomnak is átadható ez a szakasz, bár nem lesz teljesen befejezve – mondta el Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki hozzátette, egy későbbi időpontban, várhatóan szeptember közepéig rákerülne a koptatóréteg is. A Gábor Áron utcában a felújítási munkálatok ütemterv szerint haladnak, itt is szeptember közepéig kell véget érjen az aszfaltozás.
A Kossuth Lajos utca is készül, itt előreláthatólag szeptember 10-éig sikerül befejezni a munkálatokat, és átadni a forgalomnak az útszakaszt, ugyanakkor párhuzamosan a Kút tér felújítása is zajlik. Nem csak a belvárosban dolgoznak, az Őrkő és a Kender utcák felújítása is zajlik, előzőben a vízvezetékeket cserélik. A Székely Mikó Kollégium, valamint a városi önkormányzat épülete közti szakasz előtti járdán jövő héttől kezdenek dolgozni, a forgalmat a következőképp oldják meg: míg a gépjárművek egy sávon közlekedhetnek, addig a gyalogosok számára is kialakítanak egy védett sávot. Fennakadásokat okoz ugyanakkor a belvárosban, a Petőfi Sándor utcában zajló munkálat, itt ugyanis a főnyomóvezeték kicserélése időbe telik, ám előreláthatólag jövő hét végéig végeznek.
Antal Árpád elmondta, ez az útszakasz is új aszfaltréteget kap, ám csak egy sávot kell az önkormányzatnak finanszíroznia, a megállapodás alapján ugyanis a többi munkálat anyagi vonzatát a vízvezeték cseréjét végző vállalkozás vállalja át. Az elöljáró kiemelte, a Bánki Donáth utcában is hasonló a helyzet, mivel ott is a vízvezetékeket cserélő cég végezte az aszfaltozást: ez ugyanis az önkormányzat által megszabott feltétel volt.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!