Háromszéken 136 érdemfokozatra pályázhatnak a pedagógusok. Az iratcsomók leadásának határideje április 11.
2013. március 28., 13:342013. március 28., 13:34
Az elmúlt évek tapasztalata alapján idén is túljelentkezés várható. A tét nem kevés, a sikeres pályázó öt évig az alapfizetés 25 százalékát kapja pluszjuttatásként. Változott az elbírálás módszertana, így a megszerezhető száz pontból nyolcvan kapható az iskolai oktatói tevékenységre, és húsz az órán kívüli programokra, továbbképző tanfolyamokra. A pályázatok leadási határideje április 11-e, ezt követi a kiértékelés, az eredményeket május 26-án függesztik ki.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!