
Már hétfőn megérkeztek a Magyar Nemzeti Lovas Színház színészei, kedd óta pedig már a próbák is zajlanak a Székelyföldi Lovas Központ helyszínén, Benedekmezőn. Az előadásról és a próbafolyamatokról Pintér Tibor beszélt.
2015. július 09., 23:212015. július 09., 23:21
A Pintér Tibor vezette Magyar Nemzeti Lovas Színház művészei és csapata készíti fel a helyi lovasokat a Székely Vágta keretén belül bemutatandó szombat esti kulturális produkcióra. Az előadásban a négy magyarországi ló mellett a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nyolc, a Barabás lovarda hat, valamint a Székelyföldi Lovas Központ lovasai is készülnek a Mátyás, az igazságos lovasjeleneteire. Pintér Tibor színművész, a darab írója és rendezője úgy véli: a próbák jól haladnak, a fiatal lovasok sokkal jobban teljesítenek, mint az előző években.
„A próbákat kedden 10-kor kezdtük, 12-kor már azt kérdeztem magamtól, hogy mit kell még gyakorolnunk, mert szinte mindennel kész vagyunk. Gyorsan és hatékonyan haladunk, látszik, hogy azok az alapok, amiket öt éve leraktunk a Honfoglalás című rockoperával, gyökeret vertek” – mondta Pintér, aki hozzátette: „engem soha nem az érdekel, hogy hogyan lovagolnak, hanem, hogy milyen emberek, sokkal fontosabb, hogy ők akarják ezt. Innentől akár teheneken is eljátszhatnánk az előadást, mert nem venné észre a néző. Fontos a tekintet, a viselkedés a lovon, a ló mennyisége és minősége csak másodízben nyom a latba”. Mint magyarázta, itt minden egyben van, így a lovasok fegyelmezettségének köszönhetően szerdán már be is fejeződött a benedekmezői próbafolyamat.
A Magyar Nemzeti Lovas Színház a négy legfontosabb lovát is elhozta, hogy a mutatványokat is meg tudják csinálni, ugyanakkor a csapatot erősíti Katrics Tamás, a Kassai-törzs negyedik helyezett lovas-íjásza, aki íjászbemutatóra készül a darabban. A produkcióban a 34 táncosból álló csapatot erősítik a Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik fő táncművészei lesznek a produkciónak, mivel szakmai felkészültségüknek köszönhetően ifj. Nádasdy András koreográfus úgy ítélte meg, hogy új koreográfiákat is megbír az előadás. A lovas színház vezetője ugyanakkor arról is beszélt, hogy legutóbbi ittjártuk óta Nemzeti Lovas Színházzá váltak, amely fővárosi bázist jelent számukra. Ámbár budapesti székhelyüket éppen felújítják, a Fővárosi Nagycirkuszban, a Kincsem Parkban és a Bikali Élménybirtokon folyamatosan vannak lovas előadásaik.
„Mi is sokat fejlődtünk, és azért jöttünk saját lovakkal, hogy ezt meg tudjuk mutatni. Egyébként mindig nagyon szívesen jövünk ide, mert itt tiszta szívű székely emberekkel dolgozhatunk együtt” – zárta gondolatait Pintér Tibor.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!