Kutatófúrásokra készül egy ploieşti-i cég a Kommandóhoz közeli Nagy-Mányicska területén. A természetvédők feltételezik, hogy palagáz után kutatnak, a hivatalos szervek pedig geológiai felméréseket illetve kőolajat kereső fúrásokat emlegetnek.
2013. december 23., 17:002013. december 23., 17:00
2013. december 23., 17:502013. december 23., 17:50
A ploiești-i Amronco Energy Kft. felméréseket végző felszereléseit szállította fel a hétvégén a Kommandótól mintegy 25 kilométerre fekvő Nagy-Mányicskára. A szemtanúk szerint nyolc, 15 méter hosszú óriás-teherautó szállította fel a hegyekbe a fúróberendezéseket. Kocsis Béla, Kommandó polgármestere elmondta, tudomása van a felszerelések beszállításáról, de a terület közigazgatásilag Kovászna városához és nem az általa vezetett településhez tartozik, így ő nem illetékes az ügyben.
Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa közleményben értesített a munkálatok előkészítéséről, csatolva az engedélyeket is. A kormánybiztos kiemelte, hogy „kőolaj után kutat a cég és nem palagáz után. Kőolajat keresnek, hasonló fúrásokat már folytattak Gelencén is” – áll a közleményben.
Az Amronco Energy Kft. igényelt, és kapott is engedélyt a munkálatokra a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség honlapján szeptember 12-én közzétett adatok szerint. „A kommandói állami erdészeti alapból 9000 négyzetméter erdő irtással való ideiglenes eltávolítására adtunk engedélyt” – közölte a környezetvédelmi hivatal vezetője, Gheorghe Neagu, aki leszögezte, hogy nem palagáz után kutat a vállalkozás, hanem geológiai vizsgálatokat végeznek. A természetvédelmi szervezetek információi szerint a letarolandó erdőrész magántulajdonban van, a területre a cég egy kutatófúrást végző 4000 Greșu elnevezésű felszerelést telepít. Az erdőirtás során a kivágandó fákat kijelölik, majd kitermelik, a hátra maradt tuskókat eltávolítják. A területen található 5 évnél fiatalabb csemetéket kézzel húzzák ki, hogy ezek máshol újraültethetőek legyenek. A művelet végén a területet elegyengetik és előkészítik a kutatófúrást végző szonda elhelyezéséhez.
Az Indigó természetvédelmi csoportosulás nemrégiben közzétett véleménye szerint nem találtak további adatokat arról, hogy a tervezett kutatófúrást végző szonda konvencionális szénhidrogén (földgáz), vagy palagáz után kutat. Bárhogy is lenne, előfordulhat, hogy a szonda nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és így feleslegesen tarolnak le 9000 négyzetméter erdőt. „Úgy látjuk, hogy mostanában túl gyorsan bólintanak rá mindenféle erdőkitermelésre. Feladatunknak tartjuk, hogy minden általunk tapasztalt rendellenességről tájékoztassuk a közvéleményt. Néha agyaggalamb-lövészetnek tűnhet, de ez a mi szülőföldünk, és felelősséget érzünk iránta” – közölték a csoport tagjai.
A fúrótorony megérkezése kapcsán a Neuerweg is cikkezett arról, hogy újabb, ezúttal székely illetőségű területeken veszik fel a harcot a palagáz-kitermelések ellen, hiszen az erdészek és palagáz-kitermelési szakemberek szerint is ezért végzik a kutatófúrásokat. Az egyesület egyébként ismételten felhívja a figyelmet, hogy a szimpatizánsok csatlakozzanak a Greenpeace által indított aláírásgyűjtéshez, melyet Neagu leváltásáért indítottak a Schweighofer-ügyben általuk tapasztalt szakmaiatlanság, a szolgálati kötelezettségek elmulasztása és nyilatkozatainak súlyos ellentmondásai miatt.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!