Összemérik műveltségüket a középiskolások

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Negyedik alkalommal szervezi meg a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda a Nagy Műveltségi Vetélkedőt, amelyre háromfős csapatok jelentkezését várják. A cél a fiatalok tudásának, műveltségének megmérettetése.

Bencze Melinda

2015. február 11., 18:322015. február 11., 18:32

Ezúttal is középiskolásokból álló, háromfős csapatok jelentkezését várja a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkéntes csapata a Nagy Műveltségi Vetélkedőre, amelyre március 21-én délelőtt 10 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A fiataloknak több versenyszámban is meg kell mérkőzniük, ezekben fontos szerepet kap a tudás, valamint a kreativitás is. Az első fordulóban tíz perces felkészülést követően öt perces bemutatkozási időt kapnak a csapatok, mivel, ahogyan az önkéntesek is fogalmaznak, „a jól megalapozott műveltség része az igényes beszéd”. Kifejtik, hogy itt a csapattagoknak indokolniuk kell névválasztásukat, a megalakulásuk rövid történetét, valamin a személyükkel kapcsolatosan megfogalmazott fontos információkat.

A szakmai zsűri a nyelvi kreativitást, a beszédkészséget, valamint a szövegkohéziót pontozza majd. A bemutatkozást követően a verseny központi elemére kerül sor, azaz egy száz kérdést tartalmazó tesztet kell kitölteniük a résztvevőknek, amely lefedi az általános műveltség legtöbb területét. A tényleges ismeretfelmérésként nevezett versenyszám után híres embereket, műalkotásokat, épületeket, történelmi eseményeket, továbbá kémiai vegyületeket vagy akár tárgyakat is ábrázoló képeket vetítenek, a versenyzőknek ezek elnevezését kell majd kitalálniuk. Az utolsó forduló alkalmával már csak az első három helyre rangsorolt csapat versenghet a 300 lej értékű fődíjért, itt pedig a gyorsaság és a tudás kerül előtérbe.

Az elmúlt évek során minden alkalommal baráti hangulatú vetélkedő alakult ki a szervezők elmondása szerint. Tavaly először nem megyeszékhelyi nyert csapat: 2014-ben kovásznai fiatalok vihették el a főnyereményt. A vetélkedő ideje alatt néhány, a viselkedéssel kapcsolatos elvárásuk is van a szervezőknek, ez szerint tilos trágár szavakat vagy kifejezéseket használni, más csapatokat ízléstelen módon bírálni, gúnyolni. Újdonság, hogy ezúttal szurkolóközönséget is szívesen látnak. A háromfős csapatok jelentkezési határideje március 16-a, ehhez pedig egy elektronikus űrlap kitöltése szükségeltetik. További információkat a turuloffice@gmail.com, továbbá Gyöngyösi Delinkénél, a Turulmadár Ifjúsági Iroda irodavezetőjénél a 0755-615.628-as telefonszámon lehet kérni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés