
Sepsiszentgyörgyön és Szolnokon egyszerre áldották meg a Nemzet Kenyerét augusztus 20-án este. A megyeszéken több mint ezren vettek részt a Szent István-napi misén, illetve az azt követő ünnepségen.
2012. augusztus 21., 07:532012. augusztus 21., 07:53
2012. augusztus 21., 09:102012. augusztus 21., 09:10
A Szent József plébániatemplom udvarán, országalapító királyunk szobránál osztották szét annak a 130 kilós kenyérnek a „testvérét”, amelyet Kovászna megye önkormányzata és Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Diószegi pékség kemencéjéből egyenesen Magyarországra, Szolnokra juttatott el.
Az ünnepségen Tamás Sándor önkormányzati vezető a kenyér szimbólumáról beszélt: „Barátainkat, vendégeinket étellel kínáljuk. Azokkal osztjuk meg a kenyerünket, akik hozzánk tartoznak. Magyarországi barátaink is ezekben a percekben áldják, szelik meg ennek az ünnepi kenyérnek a párját. Mondhatjuk azt is, hogy egy kenyérszelésnyi időre nem csak együtt ünnepelünk, hanem együtt is vagyunk velük.” A helyszínen a Székely Mikó Kollégiumot érintő döntések ellen tiltakozó aláírásokat is gyűjtöttek, valamint Kádár Gyula történelmi előadására is sor került.
Bár az ünnepnek a katolikus templom adott helyet, az esemény ökomenikus jellegű volt, a magyar történelmi egyházak képviselői, Kovács István unitárius lelkipásztor, Pap Attila református lelkész, Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, Ft. Szabó Lajos és Hajdú János római katolikus esperes közösen áldották meg a Nemzet Kenyerét. A ceremóniát követően, akárcsak Magyarországon, Sepsiszentgyörgyön is szétosztották a nem mindennapi méretű kenyeret. Az ökumenikus istentisztelet mellett, Háromszéken 26 községben őrtüzekkel ünnepeltek augusztus 20-án.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!