Összefognak a románok a magyar jelöltek ellenében

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Közös jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon a román pártok több Kovászna megyei településen, ahol kisebbségben él a románság – hivatkozik az Agerpres hírügynökség hétfői jelentésére az MTI.

MTI

2016. március 28., 18:282016. március 28., 18:28

A román összefogást kezdeményező civilek szerint az utóbbi 26 évben a térségben mindig etnikai alapon voksoltak a választók. Kezdeményezésükkel növelni akarják annak az esélyét, hogy képviselethez jussanak a településükön kisebbségben élő román közösségek.

Eddig Kézdivásárhelyen, Baróton, Bölönben, Zágonban, Hídvégen, Zabolán, Bereckben, Uzonban, Illyefalván, Ozsdolán és Nagyajtán született megállapodás a román pártok között arról, hogy egymás esélyesebb jelöltjeit támogatják. Előpatakon, Kökösön és Kovászna városában küszöbön áll az összefogás megkötése. A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön a Szociáldemokrata Párt (PSD) már korábban leszögezte, hogy önállóan indul.

„Követjük mások példáját, akik nemzeti ügyekben félre tudják tenni az ideológiai szempontokat és indulatokat: ugyanezt kell tenniük a román pártoknak is” – hangoztatta Ioan Sabau Pop, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke.

A 2012-es választásokon az RMDSZ, a Néppárt és az MPP együtt 23 helyet szerzett meg a Kovászna megyei tanácsban, míg a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötöt – idézte fel az Agerpres. A hírügynökség szerint a megye 45 települése közül 38-ban a magyar pártok jelöltjei szerezték meg a polgármesteri tisztséget, egyes településeken pedig egyetlen román etnikumú képviselőt sem választottak a helyi tanácsba.

Június 5-én – akárcsak a 2012-es választásokon – egyetlen fordulóban döntenek az önkormányzati tisztségről, így minden településen az a jelölt lesz – akár 20–30 százalékos támogatottsággal is – polgármester, akire a legtöbben voksolnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés