Idén is felgyúlnak az őrtüzek Háromszéken augusztus 20-án, így emlékezve az országalapító Szent István királyra. Készül a Nemzet Kenyere is, péntek délelőtt teszik be sülni a kemencébe és 19 órára lesz kész.
2012. augusztus 17., 10:472012. augusztus 17., 10:47
Háromszéken a központi Szent István napi ünnepség idén is a Perkő-i búcsú lesz, az augusztus 20-án, 12 órakor kezdődő misét ft. Vargha Béla főesperes-plébános celebrálja, ünnepi beszédet mond Urbán János, azaz Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
A hagyományhoz híven hétfő este, a megye több településén ismét felgyúlnak az őrtüzek . A Nemzet Kenyerének elkészítését idén is a Diószegi pékség vállalta. A kenyértésztát pénteken 11 órakor teszik be a kemencébe és várhatóan 19 órára sül meg a két darab, egyenként 120 kilogrammos kenyér. Az egyiket a magyarországi Szolnokra szállítják, a másik Sepsiszentgyörgyön marad, és Szent István ünnepén a két városban egyszerre szentelik meg és szelik fel a mindennapit.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!