
Fotó: Bartos Lóránt
Rég nem látott tömeg gyűlt össze Kézdivásárhely főterén megünnepelni az 1848-as szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulóját. Tapsvihart arattak azok a lovasok, akik óriászászlókkal vonultak fel.
2015. március 15., 19:552015. március 15., 19:55
Március 15-én 9 órakor a református templomban kezdődő ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az ünnepség, majd 10 órától a város általános iskolái és líceumai emlékeztek a szabadságharc emlékműveinél. A főtéren 11 órakor kezdődött a rendezvény, elsőként a város iskolásai vonulnak fel, majd negyed 12-kor a környékbeli települések parádéját lehetetett megtekinteni. Óriási tapsvihart arattak azok a lovasok, akik 32 óriási székely zászlóval és magyar trikolórral vonultak be főtérre, ami így szó szerint zászlókba borult. Szívet melengető látvány volt a hazai és anyaországi hagyományőrző csoportok felvonulása és a huszárok felvonulása is.
Az ünnepi műsorra délben került sor, elsőként Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere mondott beszédet. „Talán a legnagyobb szépsége ennek az ünnepnek, a magyar szabadság napjának, hogy ha csak egy napra is, vagy egy órára, de egységes a magyar nemzet. Egységes is, erős is. Ha valaki ilyenkor fentről néz minket, azt látja, hogy Soprontól Kézdivásárhelyig, különböző helyszíneken ugyan, de együtt van a magyar nemzet. Az együttérzés, az együtt gondolkodás és az együtt cselekvés napja ez” – mondta a céhes város elöljárója, akit követően a Zúg a március szónokverseny idei győztese, Bagoly Anabella tolmácsolta a fiatalság üzenetét .
Az anyaország részéről Pajtók Gábor, Heves megye kormánymegbízottja, illetve Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja üdvözölte a háromszékieket, majd a zenés verses összeállítással színesített rendezvény a történelmi egyházak képviselőinek az áldásával, a nemzeti imák eléneklésével és koszorúzással ért véget.
Az ünnepség részeként délután egy órakor megnyitották a 26-ik ünnepi tárlatot a múzeumban. A kézdivásárhelyi megemlékező ünnepség a Vigadó Művelődési Házban gálaműsorral ért véget.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!