Óriászászlók a székelyek menetelésén

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Négy darab óriás székely lobogót, valamint több ezer kis zászlót, illetve jelszavakkal ellátott transzparenseket biztosít a Székelyek Nagy Menetelésén a háromszéki RMDSZ.

Nagy D. István

2013. október 24., 19:032013. október 24., 19:03

A háromszéki és a Hargita megyei elöljárókkal is egyeztettek, jelen állás szerint az RMDSZ minden tisztségviselője elvégzi a rá kiszabott feladatokat, mozgósít a Székelyek Nagy Menetelésére – jelentette be csütörtökön Tamás Sándor, a szövetség háromszéki területi szervezetének elnöke. A politikus beszámolt továbbá arról is, hogy háromezer kisebb méretű székely zászlót készítettek elő, illetve négy darab 250x2 méteres óriáslobogóval érkeznek a megmozdulásra. Utóbbiak az elképzelés szerint Kökösre, Bereckbe, Kézdivásrárhelyre, valamint a rétyi keresztúthoz kerülnek. Tamás Sándor nem bocsátkozott jóslásokba a várható résztvevők számát illetően, de Antal Árpáddal, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ szervezet vezetőjével közösen arra szólítanak fel mindenkit, hogy ha tehetik, családjaikkal együtt vegyenek részt a megmozduláson.

„Akinek fontos Székelyföld, a gyermekeink jövője, illetve minimális tiszteletet érez azokért, akik életüket áldozták értünk, annak ott a helye a menetelésen” – véli Antal. A megyeszékhely polgármestere ugyanakkor felszólította a város lakóit, hogy a káosz elkerülése végett lehetőleg előzetes egyeztetés után vegyék igénybe a megmozdulásra indított közszállítási járműveket. Mindemellett ismertette azt is, hogy 150 román és 50 angol nyelvű felirattal ellátott táblát biztosítanak a megmozdulásra, a román és a nemzetközi közvélemény tájékoztatása végett. „Mind a románok között, mind a nemzetközi porondon partnert keresünk harcunkhoz” – tette hozzá.

A szövetség vezetőinek részvételére vonatkozóan Tamás Sándor elmondta, mindenkinek kijelölték, hogy mely településre érkeznek. Kelemen Hunor Kézdivásárhelyre, míg Borbély László Klárik László szenátorral Uzonba, Markó Attila parlamenti képviselő és Sogor Csaba EP-képviselő a rétyi keresztúthoz érkeznek, és onnan kapcsolódnak a menetelésbe az istentiszteleteket követően. Antal Árpád Kökösről, Tamás Sándor pedig Kézdivásárhelyről kapcsolódik be.

A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete nevében szintén csütörtökön Kulcsár Terza József elnök fogalmazott meg újabb felhívást a történelminek minősített eseményen való részvételre. Az elnök szerint október 28-án egy eddig ismeretlen helyzet áll majd elő, mivel a székelyek úgy vélik, eddig süket fülekre talált követeléseik célba fognak érni. A résztvevők tekintetében pedig meggyőződése, hogy nagy tömegre lehet számítani, ezt erősítik meg a Magyarországról érkező visszajelzések is. A polgári párt helyi vezetői úgy vélik, a menetelés egyúttal útmutatóként is szolgál majd a magyarság döntéshozóinak, hogy mely úton kell továbbmenni ebben a harcban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés