Zálogházba bukkant rá az ellopott fölbevalójára egy sepsiszentgyörgyi idős asszony.
2012. augusztus 28., 12:272012. augusztus 28., 12:27
A 72 éves B. Annára a sepsiszentgyörgyi Gólya utcában támadt rá két személy augusztus 23-án, este nyolc óra után. Kitépték a füléből az ékszereket és elszaladtak. Az idős nő nem sérült meg, és feljelentést sem tett a rendőrségen, hanem nyomozába kezdett. Így bukkant rá a fülbevalókra az egyik zálogházban. Ezt követően már a rendőrség segítségét kérte, akik kiderítették, hogy az ékszert a 31 éves G. K. adta be a zálogházba. Az utóbbi azt állítja, a fülbevalók elzálogosításával testvére, a Konstanca megyében élő, 23 éves G. M. bízta meg – olvasható a Kovászna megyei rendőrség keddi közleményében. A rendőrség folytatja az eset kivizsgálását.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
szóljon hozzá!