Nyílt napok az előkészítő osztályokban

Ebben az évben zökkenőmentes lesz a gyermekek előkészítő osztályba való beíratása, mert a szülők nyitottabbak – véli Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő. Az iratkozás időpontját március 31-én teszik közzé.

Rákosi Katalin

2013. március 20., 14:452013. március 20., 14:45

Minden tanintézmény március 31. és április 7. között nyílt napokat tart, ahol a szülők megtekinthetik a berendezett termeket és megismerkedhetnek a tanítókkal. A háromszéki tanfelügyelőség honlapján az érintettek információkat kaphatnak arról, hogy lakhelyük szerint melyik iskolához tartoznak, hány előkészítő osztály indul az illető tanintézményben, a termekről fotókat is közzétettek, április elsejétől pedig a szülők rendelkezésére áll az ingyenes 0800 816 267-es telefonszám.   

„Az elmúlt évben a szülők fenntartásokkal fogadták az előkészítő osztály bevezetését, de megnyugodtak, amikor látták, hogy az iskolákban minden feltétel adott a kicsik fogadására, ezért a jelenleg óvodába járó gyermekek hozzátartozói már nyitottabbak. Elmondható, hogy az előkészítő osztály bevezetése sikeres volt, a kicsiknek semmilyen hátránya nem származott, sőt nagyon büszkék arra, hogy ők már iskolába járnak” – magyarázta keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma.     

A statisztikai adatok szerint Háromszéken 2300 gyermek tölti be év végéig a hat évet, a vonatkozó jogszabály szerint azok, akik szeptember előtt születtek, kötelező módon az előkészítő osztályba kerülnek, a többiek pedig maradhatnak még egy évet az oviban. Akik viszont szeptemberig betöltik a hetedik életévüket, azok már első osztályt kell kezdjenek.

Háromszéken 180 előkészítő osztály indítását tervezik a 2013–2014-es tanévben, ebből 74 összevont osztály. Keresztély hangsúlyozta, Kovászna megyében az előkészítő osztályok az iskolákban működnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés